Korunk izgalmas változásai és kihívásai nagyban megváltoztatták a nemek közti szerepvállalások megosztását. Ma már nem ritka, ha nőként a katonaságban látod a személyes perspektívádat, s nem vagy különc akkor sem, ha nem az anyaság szentségét teszed az első helyre életcéljaid között. De vajon hány szerepet akar egy nő valójában bevállalni? Érdemes túlpörögni ezt a kérdést, vagy bízzuk a sorsra a döntéseket? A mai nő, mitől érzi nőnek magát?

Korábban körkérdésként a sikert pedzegettük itt a Nőfejlesztőn, s nem meglepően akkor is, teljesen eltérő válaszok érkeztek ugyanarra az egyszerű kérdésre, miszerint, “Mikor sikeres egy nő szerinted?“. Szerencsére a válaszokból az is kiderült, mennyire sokrétű női szerepkör bontakozik ki egy élet során bármelyik nőtársunk számára. Van, akinek a családvállalás és annak egybentartása a “fő hivatása”, van, aki tudatosan a karrierjét építi és női cégvezetőként, magas vállalati pozíciót elérve érezheti magát kiteljesedett nőnek. Szerencsére megjelentek a hivatást és családot is egyensúlyban terelgetők véleményei is, akik hisznek abban, hogy férj, gyerek, kutya és macska mellett még egy kielégítő szakmai életútra is van mód és lehetőség egy nő számára.

De vajon, mi a jobb: eldönteni mihamarabb, hogy egy vagy többutas női pályát válasszunk magunknak, vagy hagyjuk sodródni magunkat az árral és az ad hoc (azonnali) lehetőségek kihasználásával éljük meg az életet?

Érdemes már a pályaválasztásnál azon rágódni, hogy valójában 10 év múlva (3-5 év felsőoktatás és 5 év szakmai gyakorlat) MIHEZ is akar kezdeni egy nő az életével, életében? Foglalkoztam a jövő legnépszerűbb szakmáinak kérdésével is korábban, melyből azért az is kiviláglik, hogy az önmegvalósítás és karrierépítés egy nő számára manapság továbbra is sok áldozattal és lemondással, több évnyi, keményen befektetett munkával érhető el. Lásd a cikkben (itt ) a statisztikák szerint, korunk legkeresettebb szakmái a mérnöki (villamos, gépész, vegyész), az orvosi, és az anyagiakban is vezető helyen álló informatikai, IT szektor munkakörei.

De kérdés az is, vajon a nők saját maguk mit is akarnak valójában? Nem pusztán a változó világ és azzal együtt változó társadalmi elvárások mutatnak sokaknak téves utat azzal, hogy ránk erőltetnek több női szerepet annál, mint amit mi magunk választanánk?

Tegyük fel a kérdést magunknak, csak magunknak, őszintén: valójában milyen szerepre, szerepekre vágyunk mi magunk jelenleg? És itt kiemelem a jelenleg szót is! Hiszen másként éljük meg kamaszként az önmeghatározás időszakában női szerepeinket, s vágyainkat, mint később, fiatal felnőttként, betagozódva a társadalmi elvárások és egyéb társas kapcsolatok világában. És persze megint másként látjuk a női mivoltunk leglényegibb szerepeit akkor, amikor már ketyeg a biológiai óránk, tombolnak az anyasági hormonok, a fészekrakó ösztön, s miegyéb családcentrikus belső motivációink.

Nagymamaként persze kesernyésen, vagy éppen boldog, elégedett bölcsességgel nyugtázhatjuk majd életünket, ha visszanézünk ezekre a tanácstalanságban tobzódó 20-as, 30-as és 40-es éveinkre. Onnan már minden olyan letisztult és egyszerű lesz. Nem is baj, ha olykor – ha van rá módunk – igenis kikérjük a nagyik véleményét, vagy csak meghallgatjuk a “bezzeg az én időmben” sztorikat. Ránk nézve van tanulságuk bőven. Hogy persze nem az a világ van ma már, és hogy megmosolyogtató szavakat is használ a mesélés közben az öreglány, ez igaz. De a szereplők nem változnak olyan sokat. Tőlük kaptuk a batyunkat, genetikusan és tanultan egyaránt. Ők segítettek minket gyerekként, aztán sok szerencsés embernek később is támaszuk az idősebb generáció. Ők igenis képben vannak a fontos értékek tekintetében, még akkor is, ha elavultnak és értelmezhetetlennek is tűnnek elsőre azok.

Nem hozok megdönthetetlen végkövetkeztetést a témában, mert magam sem tudom a saját válaszomat a kérdésre, hogy vajon NEM lenne-e elég EGYETLEN női szerepet felvállalnom és azt élvezettel végigélnem, vagy igyekezzek sokrétű lenni és több szerepben a LEGJOBBAT kihozni magamból?

Abban azonban biztos vagyok, hogy a kor válási statisztikái mögött, s az értékválságban tobzódó kultúrákban élve a NŐK szerepvállalási kríziseket élnek meg újra és újra. Miközben talán egyszerűbb utat is választhatnának maguknak, ha elhinnék, hogy önmaguknak kell elsősorban megfelelniük, így választaniuk is. Ha elfogadjuk személyiségünk alapjegyeit és megbarátkozunk egyes, kedvelt és kiemelt – így folyton fejleszthető – alapképességeinkkel, akkor az a női szerepkutatás és megtalálás sem lenne olyan bonyolult és zavaros folyamat. A titok a nyitottságban rejlik. Ha belevágsz az önmegismerésbe, a saját kedvelt szerepeidet is könnyebben azonosíthatod. Utána már csak ragaszkodni kell a megtalált szerephez és élvezni, amíg csak lehet.

S hogy mit vár el tőled a társadalom, a férjed, a család, a szülők? Egyet biztosan mindenki felé teljesíthetsz: ha élvezed a saját női szerepe(i)det, boldog és elégedett ember leszel. S így ők is.