Észrevettem, hogy napok óta többet nosztalgiázom. Bizonyára a karanténbezártság és az ingerhiány miatt. De ez most nagyon jól esik. Pláne, hogy újra elővettem a kávécukor gyűjteményemet is.

Valójában sosem szerettem az agyoncukrozott dolgokat. Sok-sok éve már cukor és édesítés nélkül szeretem a teát és kávét. De a baráti beszélgetésekhez, és az egyetemi évek óta tartó utazásaimhoz első pillanat óta hozzátartozik a kávézás, amihez természetesen mindig kérek cukrot… Amit aztán sosem fogyasztok el, hanem hozom haza emlékként.

Olyannyira hozzám nőtt ez a fajta hóbort, hogy a legjobb barátaim és családtagjaim már tudták, ha ők is külföldön járnak, 1-2 kávécukorral könnyen levesznek a lábamról, hiszen tudom: ott is gondoltak rám. Itthon pedig én fogok rájuk, ha ránézek a gyűjteményemre.

A kávécukrok mára már impozáns méretű üvegvázában, a mindenkori lakásunk konyhájának dísze.

Amikor a kislányom 2 évesen kezdte szétválogatni a cukrokat formájuk és színük, vagy mintázatuk alapján – van zsiráfos, szivárványos, art deco-s, van csavart, van téglatest és persze a négyzetes és hosszú csík is – akkor kezdtem először sok év után én is nosztalgiával gondolni a régi utazásokra. Aztán ez gyorsan átváltott ismét közös kirakós játékba, hiszen ténylegesen utazhattunk továbbra is bel- és külföldön.

Napok óta utazom, újra.

A reggeli kávézásnál ránézek és beletúrok az üvegbe, kiveszek párat és agyalok kitől kaptam, s honnan való… Persze megvannak a kedvencek is, amik mindig a váza tetején kötnek ki: Portugália, Törökország, vagy éppen a kedvenc görög helyszínünk a férjemmel, Kréta.

És újra rávettem a kislányomat is, hogy megint játsszunk kirakós-válogatósat, teljesen önző okok miatt, saját vágyaimat kiélve, hogy az alsó cukrok is előtérbe kerülhessenek. 😉

Szóval utazgatom minden nap. Közben pedig jó Sanyi barátomra gondolni, miközben a spanyolországi cukrok akadnak a kezem ügyébe… de ott van anyukám és tesóm, akiktől kínai cukrok érkeztek. Ott van Lisszabon, Róma és Toszkána több városa, vagy Athén is, amikhez olyan sok változatos emlék fűz. Londont nem is említettem még…

Tudom, van még jó pár emlék, ami fel fog bukkanni cukorválogatás közben.

Élvezem a karantént. Most jól esik nosztalgiázni.