Megdöbbentően értéktelen és üres fogalom lett mára a kedvesség. Nem is tudjuk pontosan, mi az.  

Olvastam egy cikket egy női írótól, s egyik mondata mellbevágott. Valami olyasmiről mesélt, mennyire nem ismer kedves embereket a környezetében. Én meg szó szerint leizzadtam ettől a gondolattól. Megszólítva éreztem magam és ki akartam kérni, micsoda álságos beszólás ez, csak vitát akar generálni (bennünk olvasókban), vagy nem volt jobb ötlete és behozta ezt a fogalmat is. Már-már azon kaptam volna magam, hogy elkezdem az írónőt magamban megítélni és elemezni – ő biztosan nem egy kedves-típus, persze, hogy mások sem azok vele szemben -, amikor hirtelen agyalni kezdtem: igaza van!!!

• Kire mondjuk manapság azt, hogy kedves?
• Valójában mit jelent ma bárkinek is a kedvesség fogalma?
• Eszünkbe jut egyáltalán kedvesnek lenni bármikor, bárkivel,

csak úgy, szívből, csak belülről és önzetlenül?

Bevallom, amikor felindulásom alábbhagyott és magamba néztem a saját kedvességemet megvizsgálni, azonnal eszembe jutott a kérdés: nekem mit jelent a kedvesség, mi lehet a szinonímája, ha nem is ezt a szót használom és mégis ugyanazt érzem, vagy mondom másnak, amikor őt KEDVESnek látom.

Eszembe jutott egy nagyon is szívet melengető és maradandó mondat egy gimis osztálytársamtól, ami persze a cikk témájához illeszkedve baromi önfényező, de mégis, én tudom, hogy igaz és stimmel. Vagyis stimmelt sokszor, sok esetben az életemben. Azt mondta rólam: “Ritka szívember vagy, Anita”

Nos igen. A kedvesség önzetlen, mélyről és belülről jön, tehát a szívről szól.

Ha a szinonimaszótárt megnézitek, a legtöbb hasonló kifejezés a “kedves” szóra szívvel és lélekkel kapcsolatos:

“jólelkű, melegszívű, lágyszívű, galamblelkű, önzetlen, jóságos, vajszívű, jóindulatú, nagylelkű, segítőkész, szíves, figyelmes, tapintatos, előzékeny, jóakaratú, jószívű, tiszta szívű, aranyszívű, szívélyes”

Minden helyzet és korfüggő

Azon valóban érdemes lamentálni, mennyire “emberszerető” is a mai világ, a mai társadalmak.

Mennyire a jóindulat és a humanitárius szemlélet vezet bárkit is egy tömegtermelésben hívő, globalizált világban?

Mennyire “célszerű” hozzáállás és lehet túlélő szempont az emberség és a feltétlen jóindulat egy “élj a mának”,  az egyre jobban bezárkozó, egó irányította, versengő kultúrában?

Jámbor és naiv az, aki inkább hisz az emberi jóságban és eszerint ad esélyt mindenkinek (legalábbis első esélyt), aki az útjába kerül?

Azon kaptam tehát magamat, hogy belegondoltam, mikor is voltam kedves utoljára. Kivel és mi volt a helyzet, ami ezt váltotta ki belőlem?

Azon is elgondolkodtam, hogy valóban vannak nehéz időszakok, amikor a leginkább szívember is vasököllé válik. Mindenkivel és bárkivel szemben. Igen, minden mindennel összefügg és senki sem lehet szent és csak ilyen, csak olyan. Ó, hányszor bántottam meg szívemnek legkedvesebb embereket a pókróc hangulatomban kiordított durva szavaimmal!!!

De ettől még bennem is ott van az önzetlen kedvesség.

Most nyugodt vagyok, mert belegondoltam milyen és mennyi kedves embert ismerek magam körül. Kedveseket, akik szívük legőszintébb szeretetével tudnak közeledni hozzám, ha bajban vagyok, ha fáj, ha durván reagálok és ha látják, pont most kell a kedvességgel visszahúzni engem is az egyensúlyomba.

Ugye, szerinted sem olyan zord a kép kedvesség témában, mint elsőre sejtetted?

(kép forrása: pixabay.com)