Ha kötélhúzás az élet, melyik fél a nyertes? “A szeretet győz. A szeretet mindig győz.”

Nem akartam túlzottan  szentimentálisra venni az első visszatérős témámat, de ez van, ez lesz.

Ha könyvről kérdeznek, pláne kedvenc könyvről, azonnal válaszolok: ne már, nincs olyan, hogy kedvenc!

Ma már érettebben fogalmazok, mert tudok visszatekinteni a múltamra úgy, hogy kívülről látom, és talán objektívebben, reálisabban, kevésbé túlfűtötten. OK, a saját szűrömön át és bizonyára színezek itt-ott, hogy ne sírjon nagyon a lelkem, de van bennem fék egy ideje. Talán apa halála óta még inkább…

Ezért tudom, hogy ha nem is kedvenc, de évekre hatással bíró, lelket megragadó könyv biztosan van. Egy vagy kettő.

Halál: emiatt is jutott eszembe határozottan, hogy hozok nektek egy könyvet. (idén elveszítettem nagyon kedves nagyimat és édesapámat)

Tudom, hogy ez az a könyv,

• amit válás közelében,
• gyerek szülés után,
• számotokra fontos ember halála esetén,
• ijesztő rádöbbenéskor az öregedéssel és magánnyal szembenézve,
• nagy barátság elvesztésekor célszerű lenne receptre felírni és elolvasni.

Mitch Albom: Keddi ​beszélgetések életről és halálról

Nem fogok idézgetni belőle és nem fogom azt mondani, hogy ez a kedvenc és hogy soha még ilyen jót és okosat és bölcset nem olvastam, mégis… egy évvel a könyv olvasása után, annyira a hatása alatt vagyok annak, amit mondani akar a főszereplő haldokló, öreg professzor egykori diákjának, hogy nem kérdés: ha van könyv, amit krízis esetén célszerű elolvasni, akkor ez az.

Bölcsességek vannak benne, egy idős ember életéből vett sztorikba ágyazva. Mindezt párhuzamba állítva a fiatal, link és “nagyonmai”, önző pénzhajhász, de magányos amerikai (?) férfival, aki megírta aztán az igazi beszélgetések alapján a könyvet.

Az élet nagy kérdéseit veszi sorra, s választ is ad: a tanár saját válaszait, saját életén és a diákja- az író életén át kontrasztosan bemutatva azokat.

Egyszerű és pont. Azt hiszem, nincsen az az elásottnak érzett helyzet, amiben a könyv bármely fejezete nem lök rajtad egy hatalmasat a levegő, a fény felé. És mindezt nem szájbarágva, nem erőltetve, hanem sodróan, mégis bölcsen.

A könyv egyik lényeges mondata számomra ez, nyilván akkori saját krízishelyzetem okán:

“A halál csak az életnek vet véget, az emberi kapcsolatoknak nem.”

Tudom, hogy te is megtalálod benne a saját mondataidat, ami a te kapaszkodód felfelé. 

 

Olvastad már? Láttad esetleg a történetből készült filmet? 

Mesélj, téged mi ragadott magával?