Ahogyan mi emberek is változunk testben és lélekben, úgy a mosoly története is izgalmasan változó fejlődést mutat. A két végletet járom most körül.

A középkor ételtartósítási tudománya szerint a húsokat besózták és durván édesítették is (mézzel) a hozzáértők. Emiatt például az 1500-as években a nagy angol uralkodónak, I. Erzsébetnek is borzalmas állapotban, feketén, szuvasan és hiányosan volt csak fogazata. Nem véletlen tehát, hogy az ebből a korból fennmaradt portrékon is mosoly nélküli arcok tekintenek le ránk.

(Külön érdekesség, hogy ekkor alakult ki az a szokás, hogy halottak fogait egy “fahídhoz” rögzítve foghiányaik helyére illesztették a delikvensek ezt a „fogpótlást”, amivel enni ugyan nem lehetett, de beszéd közben mégsem virított a foghiányos száj.)

Az 1700-as évek közepére gyakorlatilag a népesség már 30-40 éves korára fogatlanná vált.

Ekkor vezették be a reneszánsz etikett szerint az ajkak összezárását, mert a mosoly az önuralom, és az érzések feletti uralom elvesztését jelentette.

1750 körül jelentek meg Párizsban az első fogorvosok, akik már nem akartak minden fogat kihúzni. Büszkék voltak tudományos végzettségükre, amellyel inkább megmentették a fogakat. Ezt az új szolgáltatást csak az arisztokrácia engedhette meg magának, de hamar elterjedt köreikben ez a szolgáltatás, s immár hivalkodhattak bizalomgerjesztő mosolyukkal a társadalmi eseményeken.

A mosoly a demokratikus eszme, a modernség jelképe lett

Ezzel egyidőben jelentek meg a felvilágosodás első szentimentális regényei, melyekben – szemben az udvari illemtannal, ahol a mosoly csakis az irónia, megvetés kifejezésére szolgált, – először ülhetett mosoly a főhősök arcára és teremtett divatot, vágyat ezen új életérzés átélésére. Rousseau és társai felszabadították az egyént: dicsőítették az érző, erényes, teljes, természetesebb életet. A mosoly a demokratikus eszme, a modernség jelképe lett. A felvilágosult, olvasott nők a francia forradalom guillotinejai alá is mosolyogva hajtották fejüket, fricskát mutatva az új hatalomnak ezzel. Persze éppen ezért az új francia hatalmi elit etikettje a 19-20. századig ismét komorra váltott.

Erre támaszkodva a nyugati típusú kultúrákban amerikai hajtóereje lett a mosoly máig ható divatjának.

 

De nem pusztán a kor, hanem a kultúra is meghatározta a mosolydivatot és történelmet. Japánban például a mai napig nem divat a teli szájjal vigyorgás és hangos hahotázás, sőt a 20. században is még azt gondolták a nyugati világ kivillanó fehér fog-divatja barbárság. A japánoknak a viccre sincs szavuk, de általában sem élnek a humor eszközeivel hétköznapjaik során. Rájuk a mai napig jellemző a szolid mosoly és a fog és száj eltakarása eközben.

Ohaguro, a feketére festett fog

Sok évszázadon át kitartott furcsa szokásuk is ehhez kötődik: a 12. századtól egészen a 19. század közepéig a japán szépségideál része volt a feketére festett fog, s ezzel a szelíd mosoly. (ohaguro) Kimonó, legyező, hófehér arc, pirosan rúzsos ajkak, fekete kontyba rendezett haj és feketére festett fog volt a divat Japánban. A rizsporos fehér arc mellett csúnyán mutatott az elsárgult fog, szebbnek tartották a hajjal azonos színű fogazatot, ami az arisztokrácia divatjaként a vagyon, a szépség és nemesség, később a felnőtté válás jelképe volt. A fogfesték ecetben oldott vasreszelékből készült, teafüvekkel és diókból, bogáncsokból származó festékanyagokkal. A festést néhány naponta kellett megismételni. Általában nők éltek ezzel a szokással, de volt időszak, amikor csak férfiak kiváltsága volt a fekete fog. Esztétikai szerepe mellett gyakorlati haszna is volt, mivel a modern fogászati ecsetelőkhöz hasonlóan megvédte a fogakat a szuvasodástól.

Japánban végül 1870-ben Meidzsi császár a modernizálódás idején betiltotta ezt a hagyományt. Jelenleg az ohaguro már csak színdarabokban, a gésanegyedekben, és filmekben látható.

A wikipédia szerint: „a fogfeketítés gyakorlata a mai napig tovább él Kína, a Csendes-óceáni szigetek valamint Délkelet-Ázsia több etnikai kisebbségének körében. Leggyakrabban idősebb nőkön látható, habár néhány fiatal nő is részt vesz a hagyomány ápolásában… Vietnamban mind az etnikai többségben lévő kinh népcsoport, mind az etnikai kisebbségek körében elterjedt volt a fogfeketítés gyakorlata.”