A válasz a fejlődés. Hiszed, vagy sem, de számtalan kutatás igazolja, hogy az ember fejleszthető.

Szociálpszichológiai tanulmányok sora bizonyítja, hogy azok, akik hisznek abban, hogy tudnak fejlődni, sokkal jobban teljesítenek azoknál, akik nem.

Az idei pedagógustüntetések egyik óriási tanulsága számomra a már 30 éve működő (tehát kutatott, igazolt) hit és szabadság alapú oktatás. S hogy miért hozom ide az oktatást? Mert a fejlődéshez való viszonyunkat nagyban behatárolja az iskolai közeg, amiben szocializálódunk. Ha a központilag megszabott, túlhajszolt pedagógia igyekszik avítt módszerekkel betömködni minden gyerkőc fejébe az egyentudást, nem csoda, hogy hitetlen, önbizalomhiányos, irigységre és önzésre alapozó, bizonytalan és agresszív emberek kerülnek ki a padokból.

Igen, hiszem, hogy az oktatáson alapszik a fejlesztési és fejlődési tudás megalapozása. Az oktatás során kivillannak az egyedi képességeink, megjelenik és elsajátíthatjuk a legfontosabb értékeket, amikre később építhetünk, s ekkor kapjuk meg azt az alapönbizalmat, azt a magabiztos hitet magunkban és a társainkban, amivel bármikor sikeresebbek, hatékonyabbak és boldogabbak lehetünk az életben, mint azt előre elképzelni is tudnánk.

Nemrég olvastam, hogy az egyik prezi alapító fiatalember ovit és iskolát nyit a csapatmunkára és a kreativitásra alapozva. Ahogy ő megfogalmazta, semmi újat nem tesznek, azon kívül, mint a már évtizedek óta létező módszereket, fejlesztőmetódusokat végre kipróbálják és alkalmazzák a valóságban is. Hagyják a tanárokat tanítani, egyedi foglalkozásokkal és készségfejlesztéssel erősítik a nagyobbakat, és a kritikus gondolkodásra, a kreativitásra igyekeznek felépíteni a tudásátadást. Azt írják a honlapjukon, hogy a “világ dolgai iránti érdeklődés egy kompetitív környezetben is segítenek megküzdeni a jövő kihívásaival. Emellett a csapatmunka és a kihívásokat kereső gondolkodás kap fontos szerepet.”

Fejlődésre mindenki képes

És miből indultam ki akkor, amikor a címben feltettem a kérdést, majd megadtam a választ rá?

A kérdésre szociálpszichológiai kutatások sora adta már meg a választ, amit mégis szeretünk elfelejteni, vagy legalábbis nem alkalmazzuk a hétköznapokban. (az oktatásban is erre lehetne építeni)

Ha valaki saját magát botfülűnek mondja, vagy számára a matek kínai, az nemcsak a saját képességeit vonja kétségbe, hanem valami sokkal fontosabbat is: a fejlődés lehetőségét. Aki ugyanis hisz a fejlődésben, vagyis a gyakorlásban, a lehetőségek sokszínű kihasználási, a problémák többféle megoldási lehetőségében, az kifejlesztheti jó zenei hallását, de a matematikai vagy társas készségeket is. Ilyenkor tehát energiabefektetéssel, segítséggel, több lehetőség megkeresésével, majd a legoptimálisabb kiválasztásával mindenképpen előre fog haladni, s készségeiben, képességeiben fejlődni fog.

Aki azonban csak a megszokott, unalmas sémát ismételgeti (“én béna vagyok matekból és soha nem fogom tudni”), az egy helyben toporog folyamatosan, és nem is lesz képes fejlődni. A nem akarásnak pedig tényleg nyögés a vége.

Furcsa, hogy a fejlődésünk érdekében mennyire sokszor nem lenne szükség nagy energiabefektetésre, óriási változásokra. Csak nyitottságra és hitre!

Mindenkinek a saját magához képest elért eredménye, fejlődése a lényeg, s nem a szomszédé, vagy az iskolai csoporttársé, s nem is az olimpiai dobogós sportolóé. Elkezdeni minden nyertes ugyanott kezdte, ahol Te is kezdenéd: az elején, a nulláról.

Mi a különbség köztetek? Ő akarta, ő tett érte, te pedig nem akarod elhinni, hogy fejlődni te is tudsz, pedig arra mindenki képes.

A fejlődésnek a tanulás az alapja. Tanulni pedig, jó esetben egy remek tanártól is megtanulhatsz. A többi pedig már rajtad áll.