Jómagam nem hiszem, hogy a véletlen és a hirtelen szerencse lovagjaként csúcsokra lehet törni bárhol a világon. Ettől mindenhol, még az amerikai álom országában is többre van szükség.
Robert Merton, amerikai szociológus megállapította, hogy az amerikai álom megvalósítását országa lakosai
ugyan kívánatosnak tekintik, “a cél eléréséhez szükséges eszközök viszont nem állnak a népesség jelentős hányadának rendelkezésére.” Szociológusként nem állt meg ezen a ponton, hanem igyekezett felmérni, mely készségekre és képességekre van szükség ahhoz, hogy szinte bárki start-up sikert, népszerűséget és hirtelen jöttnek tűnő ismertséget érhessen el. Arra is odafigyelt a kutatásai során, hogy megnézze a kudarcos oldal jellegzetességeit, vagyis azokat a tulajdonságokat, amelyek látszatsikert hoztak, nem kívánatos eszközökkel.
A pozitív pszichológia sikerorientált és optimistának önfejlesztett személyiségei könnyebben és biztosabban érik el és valósítják meg a nagy álmot, mint önmagukban hitetlen és önmarcangoló társaik. De semmi sem lehetetlen – mondhatja szintén egy optimista alkatú ember.
A fő szempont, amivel akár Te is elérheted legmeredekebb álmod megvalósulását, az az újító hajlam és hozzáállás. Azok a hátrányos helyzetben élők, akik szociális hátterüket, környezetüket, családjukat tekintve nem sok esélyt látnak a jövendő, sikeres boldogulásban, ÚJÍTÓVÁ válhatnak saját kompetenciáik felismerésével és továbbfejlesztésével. Persze nem árt, ha ehhez a felismeréshez hozzájárul egy motiváló erővel bíró tanár, egy sportedző, vagy egy újító hajlamú munkáltató.
Összességében a nagy álom valóra váltásához ugyanis versenyképes tudásra, komoly munkabírásra, megfelelő szociális kompetenciákra és jól illeszkedő személyiségre van szükség.
Merton leírja, hogy ezen adottságok hiányában az érintettek közül sokan új utakat – kriminális, parakriminális megoldásokat – keresnek céljuk eléréséhez, amely bár rövidtávon sikert hozhat, hosszú távon garantált – a választott eszközök miatt – a büntetés és lejjebb csúszás a társadalmi ranglétrán.
Nem mindegy tehát, hogy miként válunk újítóvá: milyen eszközöket, segítséget kapunk és használunk fel, és milyen energiákat fektetünk saját kompetenciáink fejlesztésébe. Persze a cél azonos: elérni az álom megvalósulását, legjobbnak lenni valamiben, elérni azt, amit mások irigyelve vizslatnak majd.
Hogy miként tudod önmagad sikerre trenírozni?
Több gyakorlati cikkem is ezzel foglalkozik. Neked már csak energiát kell ráfordítani és elindulni az úton.
*
képek forrása: pixabay.com