Örömy Orsolya, jelenleg Svédországban élő és dolgozó röntgenorvos, háromgyermekes családanya életét a gyermekvállalás varázsa határozta meg már kamaszkorban. Küzdelmes, de gyerekcentrikus életére és tapasztalataira kíváncsi lettem, amikor megtudtam, hogy koraszülött babáknak varr ruhákat és speciális inkubátorfészkeket.

Nehezen álltál kötélnek, amikor a hétköznapi, sikeres nők sorozatomba szerettelek volna bevonni, mint egy izgalmas és sokszínű egyéniséget. Azt mondtad, egyáltalán nem vagy rivaldafénybe való, és nem is vagy érdekes. Pedig volt jó pár fordulat és csavar az életedben, miközben folyton a gyerekek körül pörögsz és olyan dolgokhoz csatlakozol, ami igazi kuriózum és óriási érték. Mesélnél először arról, hogy milyen csavarok határozták meg a mai Orsolya életét, azt a nőt, aki ma vagy?

Örömy Orsolya: Pontokba szedtem három fontos mérföldkövet.

Az első a gyerekvállalás kérdése. Mindig sok gyereket szerettem volna. 10-12 éves voltam amikor anyukám Óvónőképző Főiskolába járt levelezőn, és sokat tanult otthon. Mivel én meglehetősen unatkoztam a saját sulimban, sokszor elcsórtam a könyveit, és amit bírtam elolvastam. Pszichológia, fejlődéstan, pedagógia, de még filozófia és műszaki ismeretek (pl. az írásvetítő felépítése és működése témakör) is voltak köztük. Nem értettem mindent természetesen, és nem tudtam volna “visszamondani” az olvasottakat, de ez a tudás megalapozta azt, hogy kiskamasz korom óta határozottan tudtam, hogyan szeretném nevelni a gyerekeimet. (Persze nem volt ez merev elhatározás, de meghatározó érzés volt. Sok mindent később pakoltam hozzá, például Ranschburgtól, vagy a Gordon módszert stb).

Aztán jött az első gyermekem. Az első naptól, hogy anya lettem, teljesen megváltozott az értékrendem. Átértékeltem az addig fontos dolgokat. Arra gondolok, hogy mi lehet annál fontosabb, mint hogy a gyerekemnek MOST optimális feltételeket biztosítsak: egészségesen megszülessen, megkapja amire testileg-lelkileg szüksége van… Az első gyereknél ez még tudatos változás-változtatás volt, aztán a második-harmadiknál sokkal lazább lettem, ahogy ez lenni szokás. Náluk már lendületből mentek a dolgok.

A harmadik csavar az életemben a válás volt, illetve az hogy vége lett a házasságomnak. Ennek is megvolt a pozitív hozadéka a sok nehézség és rossz dolog mellett. Egyedül maradtam, de végre egyedül dönthettem egy csomó mindenben. Megkönnyebbülés volt, amikor a volt férjem elköltözött, ez az igazság. Aztán jött egy hosszú pereskedés, érthetetlen motivációk mentén, de az már “csak” egy feladat volt, ami a konkrét mindennapokat kevésbé érintette.

 

Orvos lettél. Mi, vagy ki motivált, annak idején?

Örömy Orsolya: Leginkább valami teljesen steril, természettudományos érdeklődés hajtott egész korai gyerekkortól. Tudni akartam, hogyan működik a világ. Nap Hold csillagok, számok, betűk, nyelvek, élőlények, az emberek felépítése. Aztán ez beszűkült egyre jobban, s kiemelkedett az élővilág, a biológia, majd végül az emberi test. Nem az a tipikus “megmentem az emberiséget” tudat vezetett.

A szakirányt is ez a “tudományos ” beállítottság határozta meg: röntgenorvos lettem. Képekkel foglalkozom, egy olyan területen, ahol a folyamatosan, intenzíven fejlődő technika határozza meg a munkát.

 

Meg tudod azt is tudományosan magyarázni, hogy mi segít neked, ha elkámpicsorodsz, ha minden ellened dolgozik?

Örömy Orsolya: Ha elkámpicsorodom, próbálom aktívan megkeresni a pozitív dolgokat az adott helyzetben…

Hogy példát is említsek: szellemileg, lelkileg a legmegterhelőbb feladat számomra egy nehéz ügyelet… 13-15  órát dolgozunk, sokszor szó szerint folyamatosan, legtöbbször teljesen egyedül. A felelősség pedig hatalmas.
Ügyelet végén az volt a szokásom, hogy amíg elpakolok, átöltözöm, leülök és próbálok visszalassulni, néhány kedvenc számomat meghallgatva a gépen. Aztán felülök a biciklire, és 3 kilométert megteszek az otthonomig, ami szintén feltölt.

Egyszer hazafelé menet, félúton annyira fáradt voltam, hogy gyakorlatilag a fáradtságtól sírni kezdtem. Nem voltam szomorú, különösebb okom sem volt rá, de a biciklizéstől beindult az endorfin bennem… Gyönyörű, világos nyári éjszaka volt, puha meleggel, virágillatban, legelésző nyulakkal, bogarászó sirályokkal a mezőn, vadászó macskákkal, tele élettel mindenütt körülöttem. Mi történt? Valami ilyesmit éreztem: munka után biciklizem haza a családomhoz. Nagyon egyszerű, nagyon hétköznapi, és mégis annyi minden benne van. Az is, hogy tudok biciklizni, egészséges vagyok. Az is benne van, hogy van családom, házam és van munkám, amit szeretek… Akkor már nem is a fáradtságtól sírtam, hanem a hálától.

A zene is nagyon sokat segít. Nagyon széles skálán mozog az ízlésem, klasszikustól a rockig (most Guns N´Roses megy épp miközben ezt írom), könnyebb lenne felsorolni, amit nem szeretek. 🙂
A zene olyan nekem, mint mobilnak a töltő, hallgatni is jó, de ha valóban ki akarok kapcsolódni akkor énekelek youtubra karaokét, vagy vokált, de ezt szigorúan egyedül.

 

Mesélsz a hobbidról pár mondatban? Itt leginkább a koraszülötteknek varrt pici ruhákra gondolok. Honnan jött az ötlet egyáltalán?

Örömy Orsolya: Igazi hobbim nincs. Vannak apróságok persze. Például, amire te is utalsz, a varrás. A koraszülötteket barátságos, otthonos textilkörnyezettel ellátó önkéntes hálózatnak nagyon szívesen varrok. (az egyesület: http://www.koraszulott.com/kore.html)

Ez úgy indult, hogy az egyik lányom koraszülött volt. Az az időszak, a koraszülött intenzív osztály, beleég az ember retinájába. Úgy érzed, hogy minden pici (PIC-i) segítség ami a “normalitást” sugallja és segíti, a látványt és az ottani dolgokat kicsit megszelídíti, hálával tölti el azt, aki ott áll az inkubátor mellett.

 

Én is nagyon hálás vagyok annak a teamnek, amelyik a lányomnak segített, de sajnos az a hely már megszűnt. Közvetlenül ott nem tudok már segíteni, ezért ehhez a csapathoz csatlakoztam, amire utaltam korábban. (http://www.koraszulott.com/kore/ruhagyjtes.html) Varrtam pici, tenyérnyi pólókat, amiket nem lehet boltban kapni: a lényegük, hogy gyorsan levehetőnek kell lenni a picik komolyabb mozgatása nélkül, ezért speciális szabásúak. Később, úgynevezett inkubátorfészkeket varrogattunk, s ehhez még varrásleírást és szabásmintát is nekünk kellett összehozni… jó kis kaland volt.
Most éppen nincs alkalmas varrógépem, így jelenleg pici polipokat horgolok. (láthatóak a fenti képen)
30 évig nem volt horgolótű a kezemben! Igazi élmény volt a youtube segítségével újra elkezdeni, szó szerint “felvenni a fonalat”.  Nem tökéletes még a technikám, de szerencsére itt-ott egy kis csámpásság, vagy szemtévesztés belefér a dologba.

 

Mennyire vagy sikerorientált szakmában és életben?

Örömy Orsolya: Sikerorientált vagyok, de igazság szerint a rivaldafényt nem szeretem. Napi szinten teljesen kielégítő sikereket okoz a munkám. Nekem legtöbbször elég, ha ÉN tudom, hogy valamit jól, vagy akár nagyon jól hajtottam végre. Persze nem tagadom, van bennem is hiúság. Ha más is megjegyzi, megdicsér, az bónuszt jelent.

Nem vagyok hagyományos értelemben véve vallásos, de körülbelül mégis valami hasonló mechanizmus él és működik bennem, mint egy Istennel való számvetésben. Nem a főnöknek, családnak, kollégáknak, bárkinek kell megfelelnem, hanem van egy irányvonal, egy szint (amit kötelességem fejleszteni), és ez a szint mondja meg, sikeresen élek- e vagy sem.

És vannak példaképeid, olyan emberek, akikre támaszkodnál, ha baj van?

Örömy Orsolya: Vannak és voltak példaképeim a családban, szakmában. Sok korábbi baráttól messze kerültem fizikailag és időben.

Most a konkrét “társaságom”, akikre támaszkodom két részre osztható: a magyar kollégák közössége itt Észak-Svédországban, és van egy neten szerveződött csapat, ahol a csapattagokban az a közös, hogy 2002-ben együtt vártuk a babánkat. 🙂 Egy netes anyacsoport. “Ott voltunk” egymás babavárásánál, szülésénél, a kis és nagy örömöknél, bánatoknál, problémáknál. Találkozunk is olykor-olykor.

 

Ha már anyacsoport, neked mi a véleményed a mai kor női szerepeinek változásáról?

Örömy Orsolya: Azt gondolom, hogy ha visszatekintünk a múltra, nem panaszkodhatunk. Ma sokkal nagyobb tere van az egyéni döntéseknek az emberek életében, és ez egyfelől jó. Másrészt lehet, hogy megterhelő érzés maga a döntéskényszer, vagy a döntési jog, felelősség. Látom, hogy sokaknak mennyire nehezen megy ez az egész, vagyis az, hogy saját maga felelős valamiért.

Nekem szerencsém van mert igaz, hogy sokat tudok agyalni egy-egy nehezebb szituációban a válaszon, a jó irányon, de legtöbbször időben megérlelődik a döntés, amit látszólag hirtelen és egyszerre meg is lépek. Amiért hálás vagyok saját magamnak, az az, hogy utólag már nem szoktam rágódni a döntéseimen. Továbbmegyek, mert van dolgom bőven.

 

Pár sorban mesélnél a külföldre költözésről, a svédországi életedről?

Örömy Orsolya: Válás után költöztem Svédországba, három gyerekkel, egy 12, 10 és 3 évessel.

Amikor kiköltöztem, jelentős részben kényszer hatása alatt dőlt el, hová is kerülünk. A mindennapi élet egyedül, 3 gyerekkel, diagnosztikus orvosként (értsd hálapénz nélkül) dolgozva szinte lehetetlen vállalkozás volt Magyarországon. El kellett indulnom, mert minden hónapban csak az adósság halmozódott, foghoz verő garasoskodás ellenére is…

Svédország azért volt jó úti cél, mert ott szükség volt a szakmai tudásomra, és nem mellesleg, amit az ország gyerekes családoknak nyújtani tud, az egyedülálló. Nem véletlen, hogy a vezető országok között vannak abban, hogy elérték, miként lehet a legbiztonságosabb gyermeknevelési hátteret megadni egy családnak.
A gyereknevelés elsőbbséget élvez, ha te ezt választod életed fókuszának, persze itt is lehetsz fontos beosztásban, lehet itteni értelemben vett karriered. Ha el kell hozni az oviból a kicsit, akkor felállsz és elmész. A kollégák és a munkahely megoldja a te munkádat, ha probléma adódik. Te is ezt teszed itt, ha másoknak van erre szükségük.

A magyar munkahelyem, és a közvetlen munkatársaim is ilyen szellemű közeg volt, de sajnos a közvetlen környezetben elhangzott az a kijelentés is, hogy “egy orvosnő nem vállalhat felelősséggel gyereket a munkája mellett”. És rendszeresen volt olyan helyzet, hogy a papát nem engedték el ovis évzáróra, hiszen “elég oda az anya”.

 

Szerinted akkor a változás alapvetően jó dolog, érdemes belevágni?

Örömy Orsolya: A változás?  Klisé, hogy sosem tudjuk, miből, milyen jó származhat….

Van egy olyan íve az emberi életnek, hogy egyszer csak beindul a beszűkülés, a lehetőségek bezáródása, a “veszteségérzés”.

A kisgyerek még bármi lehet, de ahogy az évek múlnak, az érdeklődés néhány dologra koncentrálódik. Egy bizonyos kor után már biztosan nem lesz az ember tornász, balerina, hegedűművész, és valamikor speciális irányt választunk a tanulmányainkban is, majd szakmát, párt találunk, gyerekek születnek, és jönnek a kompromisszumok.

Fizikailag is változunk persze, jön egy sérülés és aztán már nem úgy megy a mozgás, mint korábban. Ilyenkor például elajándékozzuk a sílécet, mert nem merünk még egy térdsérülést megkockáztatni.

Másrészt, nálam a változás minőségi javulást is hozott… Én szívesen veszek át életvezetési praktikákat, ezeket lassan találom meg, de amikor megérkeznek az életembe, egy-egy területen rendet csinálnak hamar. Nyitottan jó élni, mert akkor látod meg a jó ötleteket és kezdesz bele új dolgokba.

*

Hasznos infók:

A koraszülött babák “KORE” egyesületét itt éritek el: http://www.koraszulott.com/kore.html

Szabásminták és ruhagyűjtés a koraszülöttek számára:
– honlap: http://www.koraszulott.com/kore/ruhagyjtes.html
– facebook https://www.facebook.com/groups/koraruhagyujtes/

fotók: http://www.koraszulott.com és http://kepmas.com