Szükség van példaképekre? Miattuk vagyunk jobbak, ügyesebbek, okosabbak? A példakép-képzés már korán felmerül a gyerekek körében. És hogy vagyunk ezzel felnőttek? Mi határozzuk meg a gyerekeink példaképeit, vagy hagyjuk, hogy maguk válasszanak követendő mintákat?

Előre bocsátom, hogy a címben rejlő véleménnyel nagyban egyetértek. Egy önmagával megbékélt és önmagát jól ismerő fiatal válaszolta ezt a “Ki a példaképed?” kérdésre egy fórumban. Mégis úgy gondolom, a legtöbben útkeresésünk, kamaszkori mintakeresésünk során olyan példaképeket keresünk, akik nagyban vihetnek előre minket az önismeretünk felfedezésének útján.

Vannak, akik reálisabb mintákat tűznek ki maguknak, a szüleik közül választanak, vagy a családból, esetleg egy korábbi őst vesznek elő a tarsolyból, s igyekeznek felnőni hozzá eszmei értelemben. Vannak persze olyan időszakok is, amikor csak a fantáziánk szabhat határt annak, melyik mese-filmhős válhat a példaképpé, aki aztán emberfeletti erőt ad a napi teendők során.

Fontos azzal is szembenézni, hogy minél fiatalabbak vagyunk, annál jellemzőbb a rózsaszín köd, amely belengi a média által is generált világsztárokat, hogy aztán elérhetetlen, mégis reménybeli példaképpé nőjék ki magukat hétköznapi ábrándozásunk során. Ilyenkor – a fórumbejegyzéseket tekintve – sorozatszínészek, túlélőművészek, üzletemberek, esetleg politikusok kerülnek az emberek látókörébe leggyakrabban.

De példaképként regényhősök és írók, vagy sportolók és rocksztárok is megjelennek a képzeletbeli pulpituson, hogy életük egy-egy részleteit ismerve, elképzelve magunk is igazodjunk kissé az elképzelt világhoz.

A példaképgyártás nem rossz, sőt pszichoszociális fejlődésünk elengedhetetlen része. Amikor épp a szüleink idegesítő jelenléte helyett keresünk kapaszkodókat jól jöhet egy sportedző, vagy egy kedvenc zenekari tag elérhető közelsége a valóságból, hogy attól jobbnak, erősebbnek, ügyesebbnek érezhessük magunkat mi is.

Persze az is jellemző, hogy a példaképgyártás átfordul tanulási folyamatokba. Ellesni és eltanulni mindazt, amit a start-up vezetők kitalálhattak, átvenni az optimista emberekre jellemző tulajdonságokat, lemásolni a már sikeres színész gondolatait része az énfejlődésnek.

Mindent összevetve nem rossz dolog, hogy kiemelünk egy-egy ismert vagy ismeretlen valakit a történelemből, vagy a jelenből, de ebben az esetben is a “miért”-re adott válasz a legfontosabb. Ha tudjuk, miért és mi szimpatikus az adott emberben, akkor szembesülhetünk vágyott képeinkkel.

Ha pedig nehezünkre esik a példaképgyártás, ne is erőltessük: ebben az esetben reális énképünk vezet minket előre. Ilyenkor nincs kihez igazodnunk, a napi feladatmegoldások és problémák leküzdése éppen elég kihívást jelent számunkra. Sőt, saját sikerélményeinkkel is tisztába kerülünk, ünnepeljük és élvezzük azokat, hiszen tudjuk, hogy magunk számára teljesítünk és bizonyítunk, így magunkat is kell megjutalmaznunk.

A fórumkérdésre adott legjellemzőbb példaképválaszok a következőek:

1. apukám
2. anyukám
3. II. Vilmos német császár
4. Pagan Min a Far cry 4-ből
5. Vito Corleone, mert rendkívül intelligens és jószívű
6. az általam elképzelt 10 évvel idősebb önmagam a példaképem
7. az edzőm
8. Felix Baumgartner
9. Kamina a Gurren Lagannból
10. John C. McGinley (színész)