“Leszbi vagyok, meleg vagyok, más vagyok.” Miért olyan mások ők, miért olyan elfogadhatatlan a másság, miért fáj sok heteronak a homoszexualitás ténye is? Érdemes felvállalni és nyilvánosan “viselni” a szubkulturális jegyeket, vagy inkább húzza meg magát minden meleg? Melegek márpedig vannak, és nem a divathullámok diktálják a jelenséget. Vitatéma indul:

Én szabadságpárti vagyok. Abban is, hogy mit mondhatok, abban is, hogy mit gondolhatok, mit érezhetek és abban is, hogy másnak lehet más véleménye, más nézete, más erkölcsi normája, elvei stb. Az értelmes emberi szabályokat szeretem, megértem és elfogadom, sőt alkalmazom is. De a kirekesztés visszataszít.

“Az általában, az általános” felfogás, az ilyen kezdetű mondatok hamisak és stigmatizálnak.

Én is lehetek egy stigma valakinek a fejében, elítélhet és elfogadhat, dicsérhet és követhet, vagy megvethet a gondolataimért a véleményemért. De hogy visszaéljen az én véleményemmel és gondolataimmal valaki, na az már álságos és kisszerű. Nem vagyok egy puszta gondolat, egy elv, ami alapján leírhat engem egy másik ember, vagy egy egész csoport, a társadalom. Én összetett, gondolkodó lény vagyok, ahogyan oly sokan ebben a közös katyvaszban.

Miért kellene dönteni, hogy ki a jó, ki a szép, mi az abszolút igaz és mi a kötelezően elfogadott? Igen persze, lehetnek irányzatok, divatok és szubkultúrák, közösségek, kasztok, amik együvé tartozást és sajátos elveket, gondolatokat fogadnak el, s ezáltal rekesztenek is ki másokat. Ez is van és kell is, hogy legyen. De mi van azokkal a meleg és leszbikus emberekkel, akik saját maguk nem rekesztenek ki, nem vallanak extrém (mi tartozik ide?) elveket, nem ijesztőek, csak éppen bizonyos területen más vágyaik, elképzeléseik vannak? Ha ők nem rekesztenek ki, Te/Mi miért is tennénk?
Sorold csak fel az okokat és nézd meg a cáfolatokat is. Gondolkodj, mielőtt kiszalad a szádon a megbélyegző általánosítás! És úgy egyébként sem árt, ha gondolkodni kezdesz, mielőtt véleményezel bármit/bárkit is…

Az egyéni különbségek széppé varázsolják az embereket.

Ettől szeretünk bele valakibe, ettől látjuk izgalmasabbnak az egyik embert a másiknál. Ez a másság szeretete, izgalma. És olyan sokszor jó lenni azonosnak, egy kis porszemnek a sok között, a nagy egységes halmazban. Biztonságot ad, mert megvéd a sok hasonló. Jó, hogy ilyen összetettek vagyunk, ennyire mások és hasonlók. 10 évesen félek valamitől, s ugyanarról már teljesen mást gondolok 20 és 40 évesen.

Az élet attól olyan izgalmas, hogy színes és sokféle, hogy más és hasonló és különböző és párhuzamos és kegyetlen és boldog.

Hogy miket hallottam már értelmes emberek társaságában ülve a melegség témájáról, íme pár közkeletű és sokat emlegetett példa:

“A melegek az egyszerűbb utat választják.”

“A melegek nincsenek tekintettel senkire.”

“Extrém, hülye, undorító, beteges, magamutogató banda…”

“Miért büszke arra, ami magánügy, én nem parádézom a heteroságom miatt, akkor nekik miért kell ez a hangos cécó?”

“Ez betegség, gyógyítani kellene…”

Miért fáj ennyire a másság az embereknek, neked, nekem, nekik, nekünk, hmmm? Ennyire nehéz beszélni a témáról, picit gondolkodni és empatikusan figyelni MÁS emberekre, emberekkel?

Az elfogadás nem egy eget rengető tulajdonság, de az biztos, hogy békét, békességet, nyugalmat és hatalmat jelent annak, aki megérti a lényegét és megéli a hétköznapokban is.