Szerencsére ráállt az interjúra. Engem személy szerint el is varázsolt a hite és ereje, amivel talpra állítja azokat is, akikről mások már lemondtak. Katától sokat tanulhatunk szakmaszeretetről, alázatról és a napi 24 óra hasznos kitöltéséről. Nem hisz a kudarcokban, mert tudja, hogy elérheti, amit akar. Munkájában nem ismer lehetetlent, hiszen az emberi test nem mindig úgy reagál, ahogy a tankönyvekben az megvan írva. Hálás a jó csapatért, ami körül veszi. A motivációt pedig betegeitől kapja. Vérbeli segítő.

Miért lettél gyógytornász?

Oroszné Béres Kata: Egy személyes ügy kapcsán. Amikor 8. osztályos voltam született meg az öcsém, aki agyvérzés miatt meg sem moccant. Őt hordtuk gyógytornára és nagyon tetszett, ahogyan a gyógytornász dolgozott vele. Az eredmény pedig lenyűgözött, mert 1 éves korára járt az öcsém. Én már ekkor tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Innentől fogva célirányosan haladtam a célom felé! És sikerült!!! 🙂

Akkor Te valójában segítő akartál lenni…

Oroszné Béres Kata: Igen. Imádok segíteni mindenkinek. Ezt sajnos sokszor ki is használják de ezt sem bánom. Amikor szenvedő, segítségre szoruló, elesett embereket látok, mindig megsajnálom őket és jobbá szeretném tenni az életüket.

Általában az egészségügyben, de a Ti kemény hittel megáldott területeteken úgy lehet elérni eredményeket, ha valaki olyan embertípus, aki soha nem adja fel. Te honnan hozod ezt a kitartást, erőt?

Oroszné Béres Kata: Nyilván a munkában soha nem mondhatom, hogy ezt nem csinálom, mert felesleges. Olyan van, hogy tudom egy-egy betegnek kicsi az esélye, hogy jobban legyen, de akkor sem küldöm a süllyesztőbe. Lelkiismeretesen végigcsinálom vele és majd kiderül minden a végén! Az emberi test nagyon bonyolult és különleges! Nem mindig úgy reagál, ahogy a tankönyvek szerint kellene. És épp ezért különleges a munkám. Változatos. Mindig gondolkozni kell, mit miért csinálok, és ezzel mit szeretnék elérni! Nem mindig úgy alakul a beteg állapota, ahogy azt mi megtanultuk!

Minél ritkább, vagy egyedibb, vagy különlegesebb egy beteg állapota, az engem lázba hoz, és még inkább segíteni akarok!

És melyik területe érdekel leginkább a munkádnak?

Oroszné Béres Kata: A kihívás mindig új erőt ad nekem is. Persze vannak kevésbé érdekes esetek is, például egy idős beteg, fájós térde. Ezen nem nagyon kell gondolkozni, ez már rutin dolog, szinte tucat esetnek számít. Viszont a gerinccel kapcsolatos betegségek, na azok már igazi kihívások. Itt használhatom az eszemet, van min gondolkozni!

A fiatalokkal is jobb dolgozni mint az idősekkel. Ők jobban bírják, jobban lehet őket terhelni. De ahol igazán kiélhetem magam az a gerincferdüléses gyerekek has és hátizom erősítése! Na itt nincs határa a fantáziámnak. 🙂 Élvezem mikor nyögnek, izzadnak és „meghalnak” a torna végére. Persze mindez az ő érdekükben történik! Mert nálunk tényleg mindent a betegek érdekében!

Ami igazán, mármint fizikálisan nehéz, az a féloldali bénultak tornáztatása. Őket emelni kell, segíteni, és tartani séta közben. A végén pedig, amikor megtanul járni az illető, persze erre a sok nehézségre ki emlékszik már?! Vele örülök, vagy éppen vele könnyezem a sikerén!

 

Te egy terminátornő vagy. 🙂 Kata, számodra létezik lehetetlen? (munkában, magánéletben, vágyaidban)

Oroszné Béres Kata: Ez jó kérdés. Én általában elérem amit akarok, vagy így, vagy úgy. Addig megyek és addig próbálkozom, amíg nem sikerül. Az a típus vagyok, akit, ha kidobnak az ajtón, bemászok az ablakon. Persze ez nem azt jelenti, hogy tolakodó, idegesítő, vagy zaklató lennék. 🙂

A pillanatnyi kudarc nem keserít el, hiszen tudom, mindenért harcolni kell, ilyen a világ. Semmi sincs ingyen.
A munkámban sem adom fel, inkább úgy gondolom, hogy pillanatnyilag ennyi ment, ennyi az eredmény, de kis idő múlva érdemes újra próbálkozni, mert 2-3 hónap alatt annyi minden történhet az izmokkal vagy a beidegzésükkel, hogy azt el sem tudod képzelni.

Olyan elképesztő energiát sugárzol, hogy kezdem elhinni, amiket mondasz. Hogy mindent lehetséges, csak akarni kell, időt kell adni és hinni a célban, a sikerben. Okos hozzáállás. Így számodra nem létezik kudarc, amit valahogyan fel kellene dolgozni…

Oroszné Béres Kata: Nos, számomra talán az a kudarc, ha valamibe, vagy valakibe nagyon sok energiát, munkát, időt fektetek, tudom hogy van rá esély, hogy elérjük amit kell, de a másik fél semmit nem tesz ezért, csak várja a csodát. Ilyenkor dühös vagyok, mert nem tudom meggyőzni ész érvekkel, pedig ha értené, ha hinné…

A főnököm szerint én hiába akarom, ha a másik nem, a sikerhez, a gyógyuláshoz egyedül kevés vagyok! Igaza van, de ezt nehéz elfogadnom. És haragszom is kicsit, igen, mert olyantól vette el a lehetőséget, aki mindent megtenne!

 

És miből nyered az energiát, mivel lazítasz?

Oroszné Béres Kata: Ami igazán feltölt és kikapcsol az a kangoo. Imádom magamból kiugrálni a feszültséget, a stresszt. Amikor ugrálok, nem számít semmi, akkor csak én és a kangoo létezik!

Ezen kívül nagyon szeretek/szeretünk kirándulni, utazgatni. Szóval számomra olyan, hogy pihenés, nem is létezik. De tudod mi motivál igazán?A szakmám iránti szeretet és a betegek.

Elmesélnél valamilyen konkrét sikerélményedet, sikeredet, amiből mi is tanulhatunk?

Oroszné Béres Kata: Számomra a siker az, ha elérem a célomat, akár a munkában, akár a magánéletben. Nekem mindig vannak céljaim!

Én soha nem tudok nyugton ülni, mindig csinálnom kell valamit. A férjem szerint 200 fokon izzom, amíg egy normál ember 70-80 fokom. 🙂 Néha már én is elgondolkodom, nem vagyok-e hiperaktív! 🙂

Na de kicsit elkalandoztam. Ha a sikert a munkára vetítem, akkor az a siker, ha a betegem jobban lesz, vagy meggyógyul és könnyebbé válik az élete. Netalán visszakapja a régi életét, amit már nem is remélt!

De jöjjön egy konkrét eset, amire igazán büszke vagyok!
Egy 55 év körüli, törpe növésű (kb 110 cm) hölgy gerincsérv műtéten esett át, de sajnos a műtét nem sikerült túl jól, és a beteg deréktól lefelé lebénult. Mikor hozzánk került, 3 héttel a műtét után, abszolút meg sem mozdult a lába, még csak az izmok sem húzódtak össze. Azért jött hozzánk, hogy megtanulja a kerekesszék használatát, és a székbe és szélből kiülést.

Először azt gondoltam, hogy nem lesz sok a közös munkánk, hipp-hopp megtanulja ezeket a dolgokat, maximum 2 hét alatt, és mehet is haza…

Aztán egyszer csak megfeszült egy izom!!! Ekkor „vérszemet” kaptam, és nem volt megállás.

6 hónap kőkemény munka következett mindkettőnknek. Lassú, de biztos léptekkel haladt előre, míg a végén 1 bottal sétált ki tőlünk! Azóta is visszajár hozzánk, ma már bot nélkül jön-megy, éli az életét. Kb. 2 hónapja ünnepelte a 60. születésnapját, a meglepetés buliján én is jelen voltam.

Szóval, ez egy örök kapocs köztünk!

És most alakulóban az újabb sikertörténetem is egy belevaló lánnyal, akinek nem sok esélyt jósoltak a székből felkeléshez. Egyértelmű ma már, hogy Ő is nagyon jó úton halad a közös célunk felé!

Az életed, a szakmád, a hobbid egy. És miként éled a családi életet a 200 fokos forrás közepette?

Oroszné Béres Kata: Ez valóban így van! Imádok gyógytornász lenni, ez az életem!

Szerencsére ezt a férjem is elfogadta és mindenben támogat. Nagyon sokat segít az itthoni munkákban.

Van egy 3,5 éves kisfiam, aki nagyon jól viseli, hogy Anya mindig csak estére ér haza, mert a néniket tornáztatja. 🙂 Szerintem ez azért nem okoz gondot neki, mert így nőtt fel, neki ez a természetes. Néha van egy kis lelkiismeret furdalásom, amiért talán kevesebb időt töltök vele, de ő egy kiegyensúlyozott kisfiú, aki boldog így! Ezt tudom.

Szerencsére a nagyszülőkre is számíthatok, mindig van, aki elhozza őt az oviból, és vigyáz rá, amíg apa odaér érte. Egyébként minden csak logisztika kérdése! Át kell gondolni előre a hetet, lebeszélni mindenkivel mindent, és tartani magunkat ehhez. Ha pedig valami közbejön (márpedig ez gyakran van így) egy gyors újratervezés, egy-két gyors telefon (szigorúan vezetés közben) és már minden el is rendezve!

A hétvége szigorúan a családé! Akkor lehet bármi, nem létezik más csak ők! Ilyenkor 100 százalékig az övéké vagyok! Még gondolatban sem jöhet elő a munka! 🙂

A mostani közállapotok miatt tartom fontosnak a kérdést és a Te véleményedet megkérdezni arról, amit én látok: szerintem anyagilag és szakmailag a Ti szakmátok nincs megbecsülve, kellően értékelve. A felelősségetek és képességeitek, eredményeitek pedig ehhez képest beárazhatatlan.  Lesz ebben változás, hogy érzed?

Oroszné Béres Kata: Hát valóban nem vagyunk túlfizetve… Azt gondolom, hogy 1 állásból nem lehet megélni. Több lábon kell állni! Szerencsére a mi szakmánk ezt lehetővé teszi. Aki akar, talál plusz munkát.
A másik nehézség, amit talán ti kívülről nem láttok, hogy a nővérek és gyógytornászok mindig “fasírtban vannak”. A nővérek szerint mi csak a szánkat jártatjuk, és ezért kapunk több pénzt és ráadásul mi csak 6 órában dolgozunk. Ők nem látják azt, amikor a zárt ajtók mögött emeljük a beteg végtagját, vagy esetleg az egész beteget.

Szerencsére Szikszón, ahol dolgozom, ez másképpen van. Itt nincs ellentét és mi jó hangulatban és valóban csapatban dolgozunk! Együtt a betegekért!

Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy nekem soha nem számított, ki mit gondol. Nekem az a fontos, hogy a Főorvos, (akit imádok) a beteg és én elégedett legyek a munkával. Nem is szeretem, ha dicsérnek, vagy kiemelnek. Azt meg pláne utálom, ha valaki azt mondja, ha én nem lettem volna, akkor ő biztos nem lenne ilyen jól. Ne mondják, hogy én vagyok a legjobb, hiszen ez a dolgom, ez a munkám, közös feladat, közös célokért.

Tudom, ezt az interjút sem szívesen vállaltad… De szerencsére, meggyőzhető voltál arról, hogy példát kell mutatni azoknak, akik még bizakodhatnak és remélhetnek, csak pillanatnyilag nem látják az utat…

Oroszné Béres Kata: Igen, ez igaz. 🙂  Tudod, még visszatérve az előző témához, úgy érzem, a a megítélésünkkel kapcsolatban van egy fontos dolog, ami más területekre is jellemző: ez is emberfüggő.Van, aki elismeri a munkánkat, van, aki nem. És ez ezután is így lesz.
És ami még kicsit elkeserít, hogy Magyarországon egy pici figyelmet sem szentelnek a prevencióra, a megelőzésre! Pedig ebben van a jövő!

*

További hétköznapi női sikerekről szóló történetért kattints ide: http://nofejleszto.hu/sikersztorik/