Két lány gondolt egyet, válásaik után összefogtak és létrehozták a “mangó élményt”. Jól kisütötték ezt, immár 7 éve.  Induláskor fél évet jósoltak nekik. Ők mégis bebizonyították, hogy nőként éttermet vezetni, nem pusztán lehetséges, hanem tuti siker: minőségi életmód, gyönyörűséges körítéssel.

Zalaegerszegen a város öt legjobb étterme között bizonyít a Mangó Étterem és vezetője Dorisz és Viki.

Nem vagyok ismerős vendéglátós berkekben, de valahogy mégis kuriózumnak érzem a Ti eseteteket. Két lány, vidéki kisvárosban, éttermet vezet, süt-főz, szervez és kiszolgál. Szerintem tipikusan férfias közegben próbáltok helyt állni. Sőt több szerepben is forogtok. Az biztos, hogy aki csak mesélt rólatok, az étteremről és az ételekről, nőiesen csalogató és izgalmas helynek írta le. Hogyan fogtatok bele, és miért Ti ketten?

Viki és Dorisz: 2007 februárjában kezdődött el az „új” életünk. Mindketten válás után voltunk, Dorisz a kisfiával, én egyedül. Megszabadultunk egy „édes” tehertől, és a véletlenek összjátékának köszönhetően egy másik terhet vettünk a vállunkra. Érdekes volt az egész történet, mert korábban mindketten a férjeinkkel együtt üzemeltettünk vendéglátó egységet, mindketten pizzériát.

Dorisz látott egy hirdetést: étterem, kávéház bérleti joga eladó! Felhívott és megkérdezte, lenne-e kedvem ehhez a vállalkozáshoz. Lett kedvünk hozzá! A vendéglátás nem volt ismeretlen terep, egyikünk számára sem. De a mélyebb bugyrairól még csak elképzeléseink sem lehettek…

Dorisz vendéglátós végzettséggel rendelkezik, míg én pénzügyi területen végeztem.

Zalaegerszeg elég pici város, mindenki ismer mindkettőnket, és amikor kiderült, hogy mi, ketten lányok együtt fogtunk bele az étterem vezetésébe, kb fél évet adtak nekünk. Azóta hét év telt el… :- )

Munkánk kiterjed az étterem teljes körű vezetésére, szervezésére: értsd ezalatt a menü, illetve az étlap összeállítását, a heti ajánlatainkat, – itt általában minden hétre új desszertet találunk ki – s kéthetente új főételek is kerülnek a táblára.
Fontos része a munkának a design is, az hogy az éttermet mindig próbáljuk új dolgokkal felruházni.

Albert Schweitzer mondását tartjuk szem előtt, amikor a vendégekre gondolunk: „A figyelem a legtöbb, amit a másik embernek adhatunk, és a legkevesebb, amivel tartozunk neki.”

És hogy haladunk előre? Hét évvel a kezdés után egy népi bölcsességgel magyarázhatjuk a létezésünket: „ hét tél, hét nyár elválasztja”, hogy merre kell, merre célszerű tovább menni.

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a vendéglátásban is a főváros az egyetlen pont, ahol igazán hasítani lehet. Ti nem akartatok robbantani és nagyot váltani, ha már úgyis egy ilyen nehéz területen akartatok elindulni?

Viki és Dorisz: Valóban Budapest a központ, de mi mindketten szeretjük a szülővárosunkat, és nem akartunk a fővárosba, vagy más nagyobb vidéki városba költözni.

Minket igazol, hogy nagyon sok, más városból, vagy a fővárosból érkező és visszajáró vendégünk van, akik minden alkalommal elmondják, hogy de jó lenne, ha a Mangó az Ő városukban lenne. Kell ennél örömtelibb visszajelzés? 🙂

A fő tervünk már az induláskor az volt, hogy a napi menü mellett, olyan szintre emeljük az éttermet, hogy a város öt legjobb étterme közé kerüljön. Nem mellékes szempont ma sem, ha valaki kérdez rólunk, akkor csak jót halljon.
Szerintünk ez összejött az évek alatt.

Egyre több rendezvény felkérésünk van, és szervezünk kisebb esküvőket, családi összejöveteleket, céges rendezvényeket.
Ügyelünk arra, hogy minden a legnagyobb tökéletességben kerüljön ki a Mangóból, ne legyen ránk panasz.
Próbálkoztunk több esetben a kicsit exkluzívabb dolgokkal is, ami már az igényesebb gasztronómia felé hajlik. De egyértelműen a helyi igényekhez kell igazodnunk, így jobbára az egyszerűbb, szezonális dolgokat tartjuk szem előtt.

Éreztek magatokban, a szakmaiságotokban, és persze az üzleti felfogásotokban is fejlődést, változást az eltelt évek harcos munkanapjai után?

Viki és Dorisz: Nos, nem csak azért mert szeretjük, és egészen jól belejöttünk a tennivalókba, folytatnunk kell az elkezdett munkát, mert a befektetéseink még nem térültek meg, és azért is, mert felelősek lettünk az étteremben dolgozókért, nagyon kedveljük a nálunk étkező, beszélgető, mulatózó, a régi diákévekre, szeretteikre emlékező vendégeinket, mert velük már valahogy összetartozunk!

A kihívásokhoz, változásokhoz, eseményekhez mindig pozitívan álltunk hozzá. Segítséget, jó tanácsot, bírálatot szívesen vettünk, illetve, néha –talán- dörcögve, de elfogadtunk. 🙂

A változó világgal nekünk is változni kellett. Mert a vállalkozók élete nem, „csak siker, móka és kacagás”, mindig történik valami váratlan, ez az, amire bizton számíthatunk. Csak a legritkább esetben ért minket kellemes meglepetés. Hát ezt is meg kellett tanulnunk az évek során. Na meg azt, hogy pusztán a kemény munkával nem biztos, hogy előbbre jutunk, de ha több időt szánunk a dolgainkra, akkor többre is mehetünk.

Ma már nem rohanunk, könnyedebben, tízig számolva döntünk, várakozunk, és így sem maradunk le semmiről!

Reklámra a számítógépet használjuk (olcsóbb), a hétköznapi és az ünnepi “viseletünkhöz” is hozzá tartozik a laptop és a telefon. A legjobb reklámnak természetesen megmaradt az elkészített ételeink látványa, illata, íze, az italok üdítő frissessége, az éttermünk hangulata. Bebizonyosodott, hogy ők az igazi vendégcsalogatók!

Dorisz nyugodtabb, megfontoltabb, én harcosabb vagyok, vagy talán annak mutatom magam?!

Bizonyítani leginkább önmagunknak szeretnénk minden egyes nap. És persze azoknak is, akik mindig, minden körülmények között bíztak bennünk és biztattak bennünket.

Felvállaljuk magunkat, nem mutatkozunk másnak, mint amilyenek vagyunk. A modorunk, a stílusunk sokat változott, de ha kritika éri, csak annyit mondunk:
“A gyémántot is csiszolni kell ám ahhoz, hogy az még szebben ragyogjon, vagy nem?”

Már céloztam rá, mennyire nehéznek, sőt férfiasan keménynek érzem, látom kívülről az üzletvezetést a vendéglátás területén…

Viki és Dorisz: Egyáltalán nem gondolod rosszul… Sajnos nem nagyon fogadják el a vendéglátásban azt, hogy egy ilyen egységet nők vezetnek.

Most így, a hét év távlatából látva, már valamilyen szinten elfogadnak és el is ismernek bennünket. Nem egyszer van olyan, hogy megyek a városban és utánam kiabálnak, hogy tegnap voltunk nálatok, nagyon szuper volt minden.

Vagy amikor egy esküvőt lebonyolítunk akár az üzletben, akár kitelepüléssel, a végén a menyasszony és a vőlegény odajönnek és kifejezik, hogy le a kalappal előttünk, csak így tovább…
Na az ilyenekért érdemes csinálni! Ilyenkor az emberből, ha csak egy pillanatra is, de elszáll minden gond. Ez az, amiért szeretjük a vendéglátást!

Voltak, vannak példaképeitek?

Viki: Nekem személy szerint a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa és vezetője, Csapody Balázs. Lassan két évtizede vette át ezt az éttermet, nagyon sokat dolgozott vele. Az utóbbi években olyan szintre emelte fel, hogy abszolút első a vidéki vendéglátásban, és országos szinten – amelyben a nagy pesti éttermekkel kell versenyezni – a legjobb tízben van benne.
Volt alkalmunk személyesen is találkozni vele, egy nyugodt, végtelenül kedves és önzetlen ember. Balázs rengeteget utazik azért, hogy üzletét a legfelsőbb szintre emelje, de ettől függetlenül próbálja megtartani a hagyományokat is a hétköznapi, betérő vendégek számára.

Az ő ars poeticája, hogy:  “Dolgozni kell. Nehézségek mindig akadnak, de azért vannak, hogy legyőzzük őket.”

A szakácsainktól is nagyon sokat tanultunk, segítjük egymás munkáját.
Büszkék vagyunk arra is, hogy egy nagyon jó csapat dolgozik a Mangóban.

Ti már azt is tudjátok, hogy milyen a jó vezető. Meg tudnátok fogalmazni, nálatok hogyan működik a csapatmunka?

Viki és Dorisz: A jó vezető egy olyan ember, aki végigköveti a dolgokat és eléri, hogy azok megvalósuljanak. Jó kommunikációs készséggel rendelkezik, legyen őszinte, példamutató.

Hiszen hogyan is várhatnánk el a munkatársaktól, hogy keményen dolgozzanak, ha az előttük lévő vezetői példa a folyamatos munkakerülésről szólna, illetve ha a  vezetőjük egyszerűen nem kompetens?!

A munkamegosztás köztünk úgy alakult, hogy Dorisz látja el a vásárlási teendőket, én pedig a pénzügyi részét viszem az üzletnek. Mindketten felszolgálóként dolgozunk. Nagyjából minden nap bent vagyunk; egy–egy szabadnap persze nekünk is jár, ilyenkor egy felszolgáló segíti a munkánkat.

Van két tehetséges szakácsunk, két konyhalányunk, ők azok, akik a konyhát egyben tartják.

Najó, akkor konkrétan a Ti kettősötökre is rákérdezek. Nyugtass meg, hogy köztetek is van néha csetepaté? Nem lehet könnyű két NŐI dudásnak egy csárdában, hogy így fejezzem ki magam. 

Viki és Dorisz: Természetesen nekünk is voltak nehézségeink egymással, de mindig sikerült megbeszélnünk.
Mindig átbeszéljük a dolgokat, és mindketten idomulunk a másikhoz. Elfogadjuk egymás véleményét, és a kettőből kiokoskodunk egy közöset.
Tudnak a nők együtt dolgozni, csak akarni kell.

Utaltál már a nehézségekre. Volt mélypont, krízis az üzleti vállalkozásotokban?

Viki és Dorisz: Hát kudarc terén is volt már tapasztalatunk, sajnos, de kinek nem, ugye? : -)
Pont két éve márciusban, a válság tetőzésekor, volt egy olyan pillanat, amikor úgy éreztük, hogy fel kell adnunk, nincs tovább… Már csaknem kimondtuk, mi mindent megpróbáltunk, de hiába…
Aztán egy–két hónappal később kaptunk egy olyan lehetőséget, amiről tudtuk, hogy ha ezt nagyon jól csináljuk, akkor nem kell feladnunk. Azóta ez a lehetőség valósággá vált, és kisegített bennünk a bajból. Nagyon sok munka van vele, de reméljük, hogy sokáig megmarad nekünk ( lekopogom… : -) ).

Tehát lelkesek vagytok továbbra is, ez szuper! No de hogyan alakul a magánélet? El sem tudom képzelni, miként egyeztethető össze ez az életmódszerű szakmaszeretet és a szabadidőtök. Pihentek egyáltalán?

Viki és Dorisz: Na igen, a vendéglátás pont egy olyan szakma, ami rengeteg időt és energiát elvesz az embertől.
Nagyon nehezen lehet összeegyeztetni a magánélettel, de nekünk ez is sikerül.
Ne kérdezd hogyan, valahogy mindig megoldjuk. : -)

Ami a feltöltődést illeti, ebben tökéletesen látszik, hogy különböző egyéniségek vagyunk, mert a kikapcsolódás is mást jelent számunkra. Doriszt az olvasás, kirándulás és a gyermeke tölti fel, míg engem a futás, biciklizés, edzés és a barátaimmal eltöltött idő. De a munka számunkra ugyanúgy pihentető, vagy sportszerűen feltöltő, különben nem csinálnánk ilyen vehemenciával. Remélem, ezt az energiát érzik a vendégek is!

*

(Fotók forrása: a Mangó Étterem facebook oldala)
Mangó Étterem, Rákóczi út 1-3. Zalaegerszeg, 8900
http://mangoegerszeg.hu/
mangoetterem@gmail.com

*

Még több NŐI sikersztori ajánlat: fotós, szicíliai médiamunkás, vak szociológus, parasportolók edzője, vidékfejlesztő, műsorvezető, svédországi pénzügyes és vidéki lakberendezős blogger története itt, KATTINTS!