Judit összegez. Tanulságokkal teli élete minden esetben a fejlődésről és a női szerepek alakulásáról szól. Anya, volt feleség és igazi önfejlesztő nő.  Szerinte a kríziseket tanulással lehet feloldani. Idegenvezetőként és a vidékfejlesztés közösségszervezőjeként sikeres és közkedvelt egyéniség. Jelenleg is a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője.

Példaértékű élete a vele együtt dolgozó fiatalabb korosztály mellett, sok válaszút előtt álló nő számára is izgalmas megoldásokat kínál. Nagyon kíváncsi voltam, mi a titka.

– Amikor belefogtam a Nőfejlesztőbe volt pár fogalom, ami köré felépítettem a saját fejlesztő stratégiámat. Te, az általam ismert munkamorálod és képességeid, közösségszervező életed alapján mintaképe vagy annak a NŐNEK, akit magam is követni szeretnék. Persze olyan sok mindent nem tudok még rólad. Kérlek, mesélj a családodról, és életed nagy fordulópontjairól?

Rácz Judit: Először is szeretném megköszönni neked, hogy a Nőfejlesztő-n az “egyéni sikerek, motiváció, fejlődés, képességek, kudarcok kezelése, kikapcsolódás-feltöltődés” szavakkal kapcsolatban én jutottam eszedbe. Már csak azért is, mert éppen akkor kaptam ezt a felkérést tőled az interjúra, amikor  egyébként is arra készültem hogy mérlegre tegyem kicsit azt, ami eddig történt velem, mivel novemberben töltöttem az ötvenedik születésnapomat.

Így szükségszerűen az életem nagy fordulópontjaira is volt alkalmam visszatekinteni, és mondhatom olyan, mintha egy izgalmas regényt akarnék reklámozni, fordulópontokban bővelkedik…
Az első nagy horderejű önálló döntésemet 1981-ben hoztam, amikor a középiskola utolsó évének kihagyásával, és az akkor már két éve tartó nagy szerelem beteljesülésével a családalapítást és a gyermekvállalást választottam. Máig emlékszem azokra a mondatokra, amiket sok-sok töprengés után magam és mások megnyugtatására mondtam: most, innen nézve ugyanannyi esély van rá, hogy boldog családba fog születni a gyermekünk, és örökre együtt maradunk, mint amennyi esély van arra, hogy mindezt nem sikerül keresztül vinni. A megfogant gyermeknek meg kell születnie, minden igyekezetemmel azon leszek, hogy boldog élete legyen, ha pedig a házasságunk valamiért mégsem működik jól, azt el fogjuk dönteni akkor és ott, az adott körülmények ismeretében.

Három gyermekem született ugyanabba a házasságba, közel húsz évig voltam velük otthon, neveltem, tanítgattam őket, talán meg tudnak erősíteni abban, hogy boldog gyermekkoruk volt. Én pedig az első karrieremet nekik köszönhetem, mert Anyaként sikeresen vizsgáztam, hiszen mindhárman diplomával, nyelvvizsgákkal rendelkeznek. Sikeresek, és én nagyon büszke vagyok rájuk.

Persze az élet tartogat váratlan fordulatokat, és én is kaptam leckéket. Rá kellett jönnöm, hogy egyedül nem tudok összetartani egy családot, ahhoz legalább két ember komoly elhatározása és folyamatos, befelé forduló munkája kell. Azt is látom, hogy a mi kis családi életünket sem lehetett függetleníteni a körülöttünk zajló változásoktól, és sokkal tudatosabban kellett volna figyelni mindenre.
A rendszerváltozást követő években férjemből vállalkozó lett, én pedig önálló kereset nélkül eltartott lettem, ami a gazdasági függőség összes hátrányát hozta magával. Nem hibáztatva ezért senkit, ezt a dolgot ma már másképpen kezelném.

Látom a körülöttem élő nőtársaimat, hogy ugyanazokat a hibákat követik el, feladják a karrierjüket, és az anyagi függetlenségüket, másképpen kezdenek el működni a kapcsolatukban, alárendelődnek. Nem is vesszük észre, mikor csúszik szét a kapcsolat, és nem is figyelünk oda, hogy a közösen megtermelt javakból nekünk miért csak a terhek jutnak. Nem szólunk, hogy  a megalapított cég kettőnk tulajdona papíron is, a ház és az autó fele-fele arányban kerüljön csak szépen a nevünkre, és csak csodálkozunk, amikor is egy szép napon a párunk meg elfut a nyereséggel. Általában véve akkora bizalmat helyezünk a kapcsolatba, arra való hivatkozással, hogy úgyis minden közös, ami irreális. És persze utólag egyezkedni, már nagyon nehéz. Ennek ellenére azt gondolom, az átlaghoz képest gyorsan és kevés, egymáson okozott sérüléssel váltunk el. A gyerekek közül pedig a két fiú az édesapja vállalkozásában dolgozik, minden napot együtt töltenek, tehát mi sem bizonyítja jobban, hogy sikerült egyben tartani a családot.

Az, hogy mi nem tudunk együtt élni, a második nagyon nehéz döntésem volt az életem során. Mások voltak a normáink, 23 évet éltünk együtt, és az utolsó érvem az volt, hogy ha valaki szerelmes, nem állhatok a boldogsága útjába, nem vehetem el tőle az esélyt, hogy egy új kapcsolatban boldogabban éljen. Örültem, hogy ennyi időnk volt együtt, és ma sem döntenék másképpen. Ezzel a döntéssel kezdődött egyébként a második,  izgalmas egyéni karrierem.

– Beszélj kicsit a szakmádról, mi a tapasztalatod nőként az érvényesülésben?

Rácz Judit: A karrierépítés nagyon nehéz dolog, akár fiatalon akár középkorúan kezdi el az ember. Először is a tudatosság, a tervezés nagyon fontos, és ez mind a mai napig hiányzó tananyag az oktatásban. Pedig talán ezt kellene a legkorábban megtanulni, hogy mindig legyen terved. Mit fogsz csinálni, ha ennyi meg annyi éves leszel, milyen álmaid vannak, és azt milyen eszközökkel fogod megvalósítani. Az én generációm amúgy is hajlamos menni a dolgok után, hagyni, hogy történjen, ahogy az élet hozza.

Szerencsére a fiataloknál sokkal jobban látszik a céltudatosság, hogy terveznek, megpróbálják beosztani az életük szakaszait. Sajnos a nők az érvényesülésben hátrányos helyzetben vannak, mert csak gondold végig, hogy minden egyes gyermekvállalás egyben azt is jelenti, hogy hosszabb időre kikerülsz a munka világából. Amíg te otthon a csemetét pátyolgatod, nevelgeted, gondolkodsz a jövőjéről, a világ hányszor fordul meg? Mennyi technikai újdonság keletkezik, milyen változások állnak be a régi munkahelyeden, és milyen készségek megszerzéséről maradsz le, pusztán csak azzal, hogy a gyermeknevelés mellett döntesz…

Persze ez szerintem egyáltalán nem elvesztegetett idő, mert a gyereknevelés éppen olyan tanulási folyamat, és aki ügyes, sokat profitálhat később abból, hogy megtanult a gyermekével jól bánni. Erre elég csak azt a példát felhozni, hogy mennyi mindent tanul egy anyuka abban a korszakban, amikor a gyermeke még nem beszél. Honnan tudja, hogy mikor mire van szüksége a kicsinek? És ha figyelsz, ezeket a készségeket, – mint például a nem verbális jelek olvasása, programszervezés, vagy a konfliktus kezelés –  nagyon jól hasznosíthatod a következő karrieredben.

Meg kell találni az egyensúlyt, és itt bizony eltérő egyéni igényekről beszélünk, mert van aki el sem tudja képzelni, hogy egy évnél tovább otthon maradjon, van aki pedig sosem akart karriert, bőven elég neki, ha gondoskodásával egy család minden napjait teszi örömtelivé.

Éppen néhány hete fogalmaztam meg azt a kissé utópisztikusnak tűnő gondolatot, hogy talán a gyereknevelést is fel kellene venni a gazdasági- termelő tevékenységek közé. Amennyiben a nők megfelelő munkabért kapnának a háztartásban végzett munkájukért, meg tudnák őrizni a gazdasági függetlenségüket, ők is minden életszakaszukban foglalkoztatottnak lennének tekinthetőek – ellentétben a jelenlegi gyakorlat szerinti, eltartotti szerepükkel. Ezzel a megoldással nem csak a foglalkoztatás növekedésére lehetne számítani, hanem arra is, hogy többen vállalnának több gyermekeket.

A saját szakmámmal szerencsés vagyok, elsősorban közösségfejlesztőnek tartom magam, a vidékfejlesztés pedig az a keret, amiben a legnagyobb aktivitást kifejthetem. Felnőttként, 2007-ben szereztem diplomát kommunikáció-művelődésszervezés szakon, és hálás vagyok Nándor öcsémnek, aki felismerte, hogy a válás okozta krízis legjobb ellenszere a tanulás. Ő volt az, aki a felvételi hirdetést a kezembe nyomta, és azt mondta, itt az idő, hogy valami másba fogj.

Az angol és spanyol nyelvtudás megszerzése már az én saját elvárásom volt, nem akartam, hogy a diplomám kevesebbet érjen, mint azoké a fiataloké, akikkel egy időben végeztem.

A vidékfejlesztés aránylag új terület, nagyon fontos, azoknak az ismereteknek és készségeknek a megléte, amit a jelenlegi  főiskolai, egyetemi képzésben lehet megszerezni. Az élethosszig tartó tanulás szükségessége pedig mára már nem kérdés, folyamatosan új dolgokat kell tanulni, 4-5 évenként ki kell tenni magunkat újra annak a helyzetnek, hogy valami új dologba fogtunk, megtérül. Nem csak azért, mert szellemileg frissek maradunk, hanem azért is, mert nem tudjuk, mit hoz az élet, mikor lesz szükség arra, hogy egy másik területen boldoguljunk.

Nekem ilyen terület például az idegenvezetés, amit mostanában csak kevés alkalommal van lehetőségem a vállalkozásomban művelni, de mindig nagy örömmel fogadom azt a kihívást, ami egy városnéző túra lebonyolításával jár. Szeretem Budapestet vagy a vidéket úgy megmutatni a hozzánk érkező külföldieknek, hogy előtte felkészülök, újratanulom a történelem ide vonatkozó részeit, átveszem azokat a legendákat, meséket, amik segítik a magyar mentalitás, és a magyar sajátosságok megértését. És ha jól mondom fel a leckét, a nap végén elégedett és “képzett” vendégeket hagyok magukra, akik szívesen jönnek vissza, vagy küldenek újabb és újabb vendégeket. Számomra ez az egyik legnagyobb siker, örömet szerezni, elégedettségre törekedni.

– A pályafutásodban eddig tapasztaltad a nők összefogását és egymást segítését, vagy ez szerinted nem jellemző ránk?

Rácz Judit: Szerencsés vagyok, mert nagy családban nőttem fel, és talán éppen azért, mert nem volt könnyű az életünk, az összefogásnak, egymás segítésének számomra mindig nagy jelentősége volt. A családomban is nagyon sok támogatást, bátorítást kaptam gyerekként a nagyanyáimtól, nagynénéimtől, unokanővéreimtől. Észre sem vették, de a saját életükkel egyfajta példát mutattak, lehetőséget, hogy elképzeljem hogyan szeretnék majd én felnőttként működni.
Nagy hatással volt rám Katalin unokanővérem, aki a hetvenes években végzett orvosként, ma Bostonban él, vagy Erzsike nagynéném, akivel először léptem át a falu határait, Piroska, akiből kettő is volt a családunkban és mindig volt egy jó szavuk, támogató mosolyuk, és mind-mind a többiek, akik gyerekként körülvettek.

Aztán persze megtanultam azt is, hogy milyen a “másik” csoportban lenni. Gyakran költöztünk, gyakran váltottam iskolát, és  mindig meg kellett küzdeni, hogy a csoport elfogadjon, olyannak amilyen vagyok. Mondhatom nagy rutinra tettem szert, hasznos tapasztalatok ezek, amik néha fájdalmasak, néha, – főleg utólag – nagyon viccesek. Az biztos, hogy nincsenek beilleszkedési problémáim, és ismeretlen helyzetekben nagyon jól boldogulok, ami ezek nélkül a tapasztalatok nélkül nem menne ilyen egyszerűen.

Természetesen hiszek a női összefogásban, nagyon sok szép példájával találkoztam az életem során. Régi és új barátnőim  közül sokakat éppen az ilyen összefogásoknak köszönhetek. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a nők legalább annyira versengőek, mint a férfiak, és velük ellentétben a versenyhelyzetben már kevésbé mérlegelik a hosszú távú előnyöket, az azonnali sikerekre fókuszálnak, és ott bizony  sok sérülést okoznak feleslegesen egymásnak.

– Szerencsés vagy valóban, hogy elsősorban a jó összefogást tapasztaltad meg. És milyen a te kis, közvetlen csapatod?

Rácz Judit: A közösségfejlesztést, a vidékfejlesztést is és az idegenvezetést is alapvetően segítő szakmának gondolom. Ezeken a területeken egyedül nem lehet sikereket elérni, mindenütt együttműködésre, közös cselekvésekre van szükség. Az, hogy nekem személyesen, vagy az általam vezetett civilszervezetnek milyen sikerei vannak, nagymértékben múlik azon, hogy mennyi közvetlen elérés, személyes jó kapcsolat, támogató hozzáállás van az egyes tevékenységek mögött.

Hálás vagyok a fiatal kollégáimnak, mindnyájan harminc év alattiak, akik elfogadnak, és támogatnak az elképzeléseimben, segítenek a megvalósításukban. Különleges emberek vesznek körül, akik mindnyájan hisznek az emberi jóságban, a közös gondolkodás erejében és megmaradtak ebben a digitalizált világban is elsősorban humanistának.

A sikerekért keményen kell dolgozni, sokszor fel kell vállalni a konfliktusokat is, és arra is nagyon kell figyelni, hogy közben nőként ne feledkezzünk meg hangsúlyozni nőiességünket.

A segítséget is el kell tudni fogadni, ha úgy alakul. Sokszor fordult már elő, hogy egy problémával küzdöttünk, és valaki más kívülről kész megoldással állt elő.

– Vannak speciálisan önmagadat motiváló eszközeid? Vagy mi az, ami segít továbblépni kudarc esetén?

Rácz Judit: A kudarcok nagyon megviselnek, de szerencsére kevés van belőlük. Nehezen adom fel a helyzeteket, sőt volt olyan időszak is, amikor kifejezetten élveztem, hogy már-már vesztes helyzeteket sikeresen vissza tudok fordítani. Ha nagy bánat ér, nagyon rosszul esik valami, nem tudok érzéketlenül továbblépni, olyankor könnyen elsírom magam. Alapvetően azonban megpróbálom ezeket a helyzeteket humorral kezelni, és ebben a körülöttem levőkre mindig lehet számítani. De vannak “titkos” receptjeim is, mint például a hajnali séták, vagy két-három óra lazítás valamelyik gyógyvizű medencében. Mostanában pedig a két unokám, Benedek és Lora mosolya az, ami a legtöbb problémát azonnal elfeledteti.

– Szerinted vannak véletlenek az életben, vagy te a “mindenért meg kell dolgozni” folyamatában hiszel?

Rácz Judit: Hiszek abban, hogy mindennek ára van, amit előbb, vagy utóbb meg kell fizetni. De azt is sokszor megtapasztaltam már, hogy vannak olyan mágikus pillanatok, amik hozzásegítenek, hogy jó döntéseket hozzak. Az intuíció, a megérzések és az első benyomások nagyon sokat tudnak segíteni a munkában, sokkal többször kellene támaszkodni azokra a belső késztetésekre, amivel egy-egy napnak nekifutunk, mert ezekből jönnek ki a legjobb dolgok, a legtöbb örömet okozó pillanatok.

– Te miből tanulsz/tál a legtöbbet?

Rácz Judit: Könyvekből és emberektől. Azok közé tartozom, akik még most is először megszagolják a könyvet, utána kezdik el nézni a betűket benne. A televíziózásra fordított időt néhány éve radiálisan csökkentettem, így újra van időm olvasni.

A vidékfejlesztés területén pedig a külföldi kollégáimtól, akiket mindig szívesen hallgattam meg a tapasztalataikról, vagy kértem ki a véleményüket. A hazai vidékfejlesztő munkában pedig azoktól a kolléganőimtől, kollégáimtól, akikkel együtt kezdtünk önképzőkör jelleggel, egy nem formális szervezetben, a NATURAMA Szövetségben gondolkodni.

De tanulni mindenkitől lehet, ha odafigyelsz, minden beszélgetés, minden történet hoz magával új ismereteket.

Az élethosszig tartó tanulás programja, ami az Európai Unióhoz való csatlakozással került előtérbe nagyon sok lehetőséget biztosít arra, hogy néhány évenként belefogjunk valami új dologba. Nekem például van egy nagy papírtekercsem otthon, amire néhány évvel ezelőtt felírtam az álmaimat, és amit évről évre előveszek. Megnézem, mi az, amit sikerült valóra váltanom, mi az ami új elemként vonzó, és mi az amit bármennyire igyekeztem is nem sikerült teljesíteni. Újragondolom a céljaimat, és a lehetőségeimet és elégedett vagyok, amikor egy-egy papírra vetett célt kipipálhatok, mert sikerült megvalósítanom, vagy előre lépnem benne. Így kerül majd ebben az ében egy újabb sikerjel az egyetemi diploma megszerzése mellé, és így kerül fel a papírra a spanyol nyelvvizsga kitűzése újabb célként.

– Izgalmas kérdés egy nő életében, amikor megtapasztalja egy csoport koordinálását, vezetését, összefogását. Nálad a vidékfejlesztési egyesület munkaszervezetében hogyan ösztönözhetők a kollégáid a team-munkára?

Rácz Judit: Szerencsés vagyok, mert a kollégáim ösztönzésére igazából nincs nagy szükség. Motiváltak, lelkiismeretesek, precízek és nagyon tudnak lelkesedni. Felelősségteljes munkát végeznek, és kevés idejük marad a kikapcsolódásra. Ráadásul már mindnyájan legalább négy éve dolgozunk nagy megterhelés alatt, igazi stresszhelyzetekben, határidők, programok, szabályok nyomása alatt, amiből csak rövid időre lehet kikapcsolni. A saját területén mindenkinek megvan a szabadsága, de jól tudom, hogy ez inkább nyomasztó időnként.

Csapatként dolgozunk együtt, az iroda is egy nagy helyiségből áll, minden problémát azonnal meg tudunk beszélni. Időnként pedig, amikor nem olyan szorosak a határidők, együtt csinálunk programot, hogy az érzékenységünk a másik iránt ne csak a munkában terjedjen ki. Támogatjuk egymást, és ezért könnyű együtt dolgozni, közös sikereket elérni.
Egyetlen dolog van, amit nem tehetek kedvem szerint, szívesen emelném a fizetésüket legalább a duplájára, mert megérdemelnék mindnyájan, sajnos ez nem elsősorban rajtam múlik.

– Mit jelent számodra a siker, miben méred?

Rácz Judit:  Nekem a siker elsősorban az elégedettséget jelenti. Ha elégedett vagyok egy napommal, akkor sikeresnek is érzem magam. Persze vannak ennél konkrétabban megfogalmazható sikereink is, hiszen projektekben, programokban gondolkodunk elsősorban. Gyakran gondolok arra, hogy milyen jó lenne, ha minél több emberhez eljutnának a nekik kínált vidékfejlesztési programjaink, de sajnos ez nem mindig jelent annyi embert, amennyit mi szívesen látnánk.

Sokkal lassabban terjednek a közösségépítés folyói, mint ahogy azt szeretnénk, több időt igényelnek a fejlesztési és tanulási folyamatok, mint ahogy azt elképzeltük az elején, 2007-ben. De örülni tudunk minden kis ötletnek, ami elégedettebbé tesz akárcsak néhány embert is.

A személyes sikereimet is abban mérem, hogy tudtam-e valamilyen hatást kifejteni az adott helyzetben, azaz sikerült-e hozzátennem valamit ahhoz a megbeszéléshez, eseményhez, programhoz. És ez legtöbbször sikerül, én legalábbis azon vagyok…

– Judit, életedet megismerve vannak tippjeim, de nagyon kíváncsian várom a véleményed a női szerepek jelenkori alakulásáról?

Rácz Judit: Nagyon örülök neki, hogy így fogalmaztál, ezek szerint nem csak én érzem úgy, hogy átalakulás van a férfiak és a nők viszonyaiban. Nagy szükség van rá, hogy a nők bátrabban hallassák a hangjukat minden területen. Ne engedjék alárendelődni magukat helyzeteknek, szituációknak csak azért, mert a gyengébbik nemhez tartoznak.

A patriarchális társadalmi berendezkedésből adódóan könnyen találhatjuk magunkat olyan hatalmi helyzetekben családon belül és kívül egyaránt, amit egyáltalán nem jellemez egyenlőség, vagy egyenlő bánásmód. Akkor tudunk eredményeket elérni, ha nem megyünk el szó nélkül az ilyen helyzetek mellett, ha tudatosan odafigyelünk a saját érdekeink érvényesítésére, a céljaink megtartására. De ezt is folyamatosan, generációról generációra újra kell tanulni, és itt visszakanyarodunk a beszélgetés elejéhez.

Szükség van a támogató, segítő női közösségekre a családban és a társadalomban egyaránt, én ebben látom a legnagyobb erőt, és a legnagyobb lehetőséget is. A nőknek nagyobb erőt kell kifejteniük a közéleti szerepeikben, aktívabbá kell válniuk a nyilvánosságban, és a politikában is. A gazdaságban betöltött szerepünk igen erős, csak még nem tudatosult bennünk, hogy a nők csoportjáért, magunkért is össze kellene fognunk. Remélem ez is hamarosan megváltozik, és ez az amihez minden nőnek hozzá kell járulnia egy kicsit.

*

További inspiráló NŐI sikertörténetért kattints ide!