Muhari Andi mindig a nehezebb végét választotta a kihívásoknak: nőként operatőrködni kezdett, majd Szicíliában kereste a szakmai boldogulást, sikerrel. Kit ne érdekelne ezek után, hogy mi van a kulisszák mögött, mennyire rögös egy átlag olaszországi hétköznapja és a húzós szakmai élete egy magyar lánynak? Nőként hogyan éli meg, ha elsősorban az eszét akarja megvillantani, miközben a külcsín is meghatározó és pénzre váltható eszköze? Andi végtelenül őszinte volt hozzám az interjúban, így az is kirajzolódott előttem a beszélgetés végére, mit is jelent számára a boldogság.

Muhari Andrea: Hogyan indultam? Szegeden végeztem Kommunikáció és Dráma-és Színháztudomány szakon 2004-ben. Az egyetemi évek alatt a csoporttársak által ösztönözve én is kipróbáltam az „Erasmus” kalandot, ami később nagyban meghatározta a jövőmet. Egy hónapot Perugiaban, egy szemesztert pedig Rómában töltöttem a La Sapienza Egyetemenen. Nem volt egy felhőtlen időszak, mert épp az ösztöndíj kérvény beadásakor meghalt Édesapám. Attól a naptól kezdve persze sok minden megváltozott a világszemléletemben.

Miután lediplomáztam az Rtl Klub Reggeli /Delelő műsoraiban dolgoztam mint gyakornok. Közben persze egyfolytában Olaszország felé kacsintgattam, amiből költözés lett. Mindig is vágytam arra, hogy megtudjam, milyen egy szigeten élni.  Ennek ma már lassan 9 éve, itt ragadtam Palermóban, annyira, hogy jövőre férjhez megyek.

Gratulálok!!! 🙂 Mesélj kérlek a szakmai életedről. A végzettségedet és a magyarországi szakmai tapasztalatodat megértem, de hogyan vágtál bele Szicíliában is a média világába? Egyáltalán hogyan képes érvényesülni ott egy nő ebben a kőkemény szakmában?

Andi: 8 éve dolgozok különböző televíziós produkciókban, kamera előtt, mögött, rendezőasszisztensként, stúdióban, társszerkesztőként. Újságíróként ritkábban, volt pár szárnypróbálgatásom a tv-ben, és egy helyi magazinban is, de sokkal jobban érzem magam a kamera vagy a vágóprogram mögött. Ez annak idején sokak számára meglepő volt, ma már egyre több női technikus létezik itt is.

A nő szót inkább a szépséggel kapcsolják össze, mint az intelligenciával. Kevés karrierista, törtető nővel találkoztam, és nagyon érdekes, de a legtöbbjük, akik a pályafutásuk során kiharcoltak maguknak valamilyen fontosabb szerepet, a saját neméhez vonzódik.  Sokszor használják itt azt a kifejezést: „Una donna con le palle” – ami magyarul a talpraesett, tökös nő kifejezés megfelelője. Olyan érzést kelt bennem, mintha mindenképpen valamilyen férfias adottsággal kellene rendelkeznie annak, aki sikert ér el, aki harcol a céljaiért. De ez persze csak az én meglátásom.

Ezt értsem úgy, hogy azt tapasztaltad, egyedül szinte lehetetlen elérni valamit nőként?

Andi: Az attól függ, kinek mit jelent az „elérni valamit”. Én egyedül jöttem ide, senkit nem ismertem. Majdnem egy teljes évig felszolgáltam, hostess/modell munkákat végeztem, mert féltem odaadni az önéletrajzom egy tv-nek. Amikor 8 hónap után elmentem az első állásinterjúmra, rögtön felvettek. Csak bátorság kérdése volt. Nekem ez már „elérni valamit”, van akinek ez semmi. Ha az ember országos hírnévre vágyik, nyilván ez még nem elég.

És te tapasztaltál a szakmádban női összefogást, egymás segítését?

Andi: Inkább sajnos az “ÁLösszefogást” tapasztaltam. A nők, az én meglátásom szerint, mindig is rivalizáltak egymással, munkahelyen, magánéletben, női mosdóban tükör előtt, bárhol. Jobban szeretek férfiakkal dolgozni, és több férfi barátom van. Viszont ha két nő között igaz barátság születik, nincs ember vagy távolság, ami azt tönkreteheti.

Te miből tanulsz/tál a legtöbbet?

Andi: Mint mindenki, a nehéz helyzetekből. Amikor az ember legszívesebben pánikolna, de nem szabad, mert nincs rá idő, különben kicsúszik az irányítás a kezéből. Amikor rá vagyok kényszerítve, hogy egyedül oldjak meg egy problémát.

Vannak példaképeid, akiktől bármikor tudsz inspirációt nyerni?

Andi: Nincs egyetlen nagy példaképem, sok művészt tisztelek, de igazából a körülöttem lévő emberektől próbálok tanulni. Van akit a kitartásáért, az őszinteségéért, van akit a kreativitásáért, az őrültségéért vagy az örökös igazságkereséséért csodálok.

És mi segít továbblépni kudarc esetén? Vannak jól bevált eszközeid?

Andi: Gimis koromban végeztem el egy agykontroll tanfolyamot, mindig is segített, és próbálom emlékeztetni magam az ott tanultakra minden nap, persze néha több, néha kevesebb sikerrel.
A három jelszó Vágy, Hit és Elvárás.
Ezen kívül mindenkinek ajánlom Rhonda Byrne  “A Titok” című könyvét, illetve filmet.
Soha, de soha nem vontam kétségbe a képességeimet, hanem inkább az energiámat.

Téged mennyire és mivel motiváltak a szüleid, a tanárok?

Andi: Édesanyám mindig is maximalista volt a munkájában, iskolás korom idején vezető szerepet töltött be, ezt teljes mértékben örököltem. Első osztályos korom óta törekszem arra, hogy mindig a legjobb legyek abban, amit csinálok. Ez az utóbbi időben kicsit megváltozott, mert pár évvel ezelőtt az egészségem ment rá…

Rengeteget dolgoztam, egy helyi tv híradóját vágtam egyedül, a rendezői szobában is besegítettem az élő adásokban, valamint a reklámfilmek, szignálok készítését is rám bíztak. A híradós munka harc az idővel és a technológiával, iszonyú stressz és az emellett végzett kreatív munka eredménye lett egy jó kis autoimmun pajzsmirigygyulladás, amit egész életemen keresztül hordozhatok. Hosszú hónapokig orvostól orvosig jártam, olyan tüneteim voltak, amit nem tudtak megmagyarázni. Azóta próbálom visszafogni magam munka szinten, ha tudom, hogy az egészségem kárára mehet.

Mivel töltődsz fel, mivel tudsz lazítani?

Andi: Röviden összefoglalva: agykontroll, kutya, sport, tv, konyha.
Az agykontroll megtanít a meditációra is. Akinek van kutyája, pontosan tudja, mit is jelent mosollyal ébredni.
A sport nagyon hiányzik, 10 évig táncoltam, ezt az utóbbi években a pilates váltotta fel, vagy ha nincs rá időm, próbálok minél többet biciklivel közlekedni.
És persze a filmek. Nem tagadom, én imádom a tv-t… Az utóbbi időben azt vettem észre, szégyen elismerni, hogy az ember szeret tv-t nézni. Van 800 csatornánk, mindig találok valami érdekes programot, vagy egy jó filmet, ami nemcsak kikapcsol, hanem a munkámhoz is szükséges, van mit tanulni másoktól.
Az egészséges étkezés a mániám, Olaszország híres a konyhájáról, engem is megfertőzött a sütés-főzés  imádata, nem is lehetne másképp egy szicíliai vőlegénnyel egy lakásban. 🙂

Komolykodjunk még egy kicsit. Mi a véleményed a női szerepek jelenkori alakulásáról?

Andi: Olaszországban még van mit tenni, hogy a nőt megbecsüljék, elismerjék a képességéért. Itt csodálják  a női szépséget, de ez távolról sem jelenti a nő társadalmi szerepének tiszteletét. Főleg a média hatására a nő képe iszonyatosan eldeformálódott, csak az IMAGE számít. Itt, Szicíliában még rosszabb a helyzet. Sokszor hallok történeteket, amiken csak ámulok, mintha több száz évvel hátrébb lennének. Itt egyáltalán nem túlzás a „nőnek otthon a helye” elképzelés. Akiknek van állásuk, többségük  részidőben dolgozik.
Statisztikák szerint évente tőbb, mint 100 nőt gyilkolnak meg féltékenységből, az elkövetők nagy része az „Ex”, aki a nőt tulajdonának tekinti, és képtelen elfogadni, hogy már nem tartozik hozzá. Ennek a felállásnak sajnos nagyon, de nagyon mély gyökerei vannak, az új generációknak remélem, sikerül változtatni rajta.

És te gondolkoztál már rajta, mit jelent számodra a siker?

Andi: Sokszor kevesebbnek érzem magam másoknál, úgy érzem, haszontalanul elvesztegettem itt 9 évet. Látom, hogy az otthoni ismerőseim mind házasok, gyerekeik vannak, könyvet írtak, híres televíziós személyiségek, vagy menő vállalkozók lettek.

Ez a legnagyobb hiba, nem szabad megengedni magunknak, hogy a saját sikerünket a másokéhoz mérjük. Sikernek hívnám azt, hogy a saját képességeinkhez mérten tudtunk-e 100%-ot adni egy helyzetben, vagy sem. Azt hiszem a belül érzett siker sokszor nem esik egybe a mások által érzékelt külső sikerrel.
Egy évig például minden nap képernyőn voltam, időjárást jelentettem a híradó végén, közben egyszerre 4-5 adást vágtam. Forgattam Korzikán az Olimpia Bizottságnak, David Lynch-csel vacsoráztam, nyertem pár díjat reklámfilmekkel, videóklippvágással.

Kívülről biztosan sikeresebbnek tűntem akkor, mint most. Ma kevesebb látványos dologgal foglalkozok, ugyanakkor büszke vagyok  magamra, amikor valaki elérzékenyül egy általam készített videón, vagy egyszerűen vállon vereget, és elismeri, hogy ügyes voltam.
Mintha a 30. év betöltése után megváltozott volna az értékrendem.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék részt venni pl. egy Velencei, vagy Római Filmfesztiválon bemutatott produkcióban, ugyanakkor idén lett volna lehetőségem dolgozni egy nemzeti televíziós csapatban, amivel 9 hónapig járhattam volna a világot. Magam  is meglepődtem, amikor könnyű szívvel nemet mondtam, egy olyan lehetőségre, amire mindig is vágytam. Úgy latszik, idén sikert jelent számomra, hogy nemsokára férjhez megyek. Manapság szerintem ez sem egyszerű: egy boldog kapcsolatot fenntartani.

Tudod, általában külföldön élni nem egyszerű, akkor is, ha kívülről meseszépnek tűnik. Sokszor megkapom, hogy „ááá, neked könnyű, te egész évben nyaralsz”! Vagy „Te milyen szerencsés vagy, hogy ott lehetsz!”

Itt a tenger, novemberben is meleg van, az olaszok barátkozó természetűek, jókat esznek, vidámak stb. Ez mind igaz. Egészen addig, amíg az ember nyaral. Vakációzni egy városban egészen más, mint napról-napra megélni, dolgozni. Magyarként külföldön dolgozni duplán kell bizonyítani. Ha a barátok, munkatársak, munkaadók véleményt alkotnak rólad, véleményt alkotnak általánosságban a magyarokról. Én erre mindig ügyeltem.

És persze több év után nagyon hiányzik minden, ami magyar. Jobban értékelem a hazám, hiányoznak a legapróbb dolgok is, nem beszélve a családról, barátokról.

De sok év után hazatérni több bátorság kell, mint kalandvágyból külföldre utazni!