Nőfejlesztő

Semmiből a legjobb csemegebolt

Judit, a Nagymama házi boltja tulajdonosaJudit igazi felfedező, sosem áldozat. Olyan kockázatvállaló nő, aki hátrányos helyzetből jutott a csúcsra, igazi társakra lelt és csapatot épített, s vitán felül övé Budapest legminőségibb és legotthonosabb csemegeboltja, „A nagymama házi boltja”. Életvidám, örök keljfeljancsi, akinek nem csak az üzleti élethez van remek érzéke, hanem a „minőségi” emberekhez is. Igazán motiváló, őszinte interjú született vele.

Amikor megbeszéltük, hogy találkozunk, te már előre jelezted, hogy őszintén és nyíltan elmesélsz nekem mindent, amitől ma az vagy, aki. Milyen fordulópontokra emlékszel az életedben, ami nagyban meghatározta, hogy ma egy karakán és sikeres üzletasszony vagy, aki láthatóan imádja a munkáját, a múltját és jelenét, a párját és a saját nőiségét?

Forgács Judit: Szerintem soha nem tudjuk kikerülni, hogy vissza-vissza ne tekintsünk saját életünkre. A gyermekkorom nálam is nagyban meghatározó volt. A szüleim nagyon korán elváltak, édesanyám szenvedélybeteg volt, alkoholista, édesapámmal pedig nem igazán tartottuk a kapcsolatot. Én édesanyámmal éltem, de nagyon nehezen toleráltam az alkoholt és ezzel a saját gyermekkoromat. Ez egy fontos lenyomata volt annak, ami meghatározta a gyermekkoromat. Anyám a férfiakban való csalódottságából az italhoz menekült, ahogyan akkoriban és ma is, talán a nők 70 %-a egy bizonyos kor után szintén ebbe kapaszkodik. Egy jó hatása volt mindennek, én a mai napig nem igazán iszom alkoholt, s nem is dohányzom.

Eközben mindig igyekeztem volna kitűnni. Arra jöttem rá, a gyerekkorban elválik, hogy később ragadozóvá, vagy zsákmánnyá válsz-e. Ezért gondolom, ha tőlem tanácsot kérne valaki, akkor addig nem tudnék mit mondani neki, amíg nem ismerném meg a múltját.

„Megbélyegzett lettem”

17 éves koromig az élet elég csúnyán, ide-oda dobált. Mondok egy szemléletes példát: én nem voltam jó tanuló. Abban az időszakban a gyerekeket beskatulyázták a szülő alapján is. Amikor meglátták az édesanyámat bejönni a tanterembe, ittasan, onnantól ha megfeszültem sem lehettem jobb, hármas tanulónál. Hol az édesapámnál, hol az édesanyámnál laktam, a nyolc osztályt bukás nélkül végigcsináltam, de mindezt 6 iskolában, kettes magatartással. Jellemző volt rám akkor is, most is, ha a gyengébbet bántották, én azonnal a segítségére siettem, és élére álltam a konfliktusnak.

Nem lehettem kisdobos és úttörő, mert az anyám nem jól vasalta ki az ingemet és a tanárnő azt mondta, hogy ez nem járja, maradjak a teremben, míg a többieket az udvaron felavatták. A tanárnő abba nem gondolt bele, mit okoz mindezzel ennek a gyereknek a lelkében. Megbélyegzett lettem. Ebben a kirekesztett helyzetben egyre kevésbé volt kedvem tanulni, közösségekben aktívan jelen lenni.

judit_oroszlanDe te mégis egy megmutatom típus lettél, aki csak azért is bebizonyítja a világnak, hogy mire képes, nem igaz?

Forgács Judit: Akkor éreztem meg, hogy érdemes és ki is kell állnom magamért, amikor ötödik vagy hatodik osztályban a magyar tanárnő megbuktatott év végén és azt mondta, hogy soha többet nem fogok továbblépni. Akkor azt mondtam, majd meglátjuk… Szóról-szóra felkészültem Fekete István Bogáncsából, s ráadásul azt a tételt ki is húztam a pótvizsgán. A tanárnő mégis azt mondta, hogy ez nem elég, nem jó, így mehetek vissza az ötödik osztályba. Ekkor felmentem az igazgatóhoz és elmondtam, hogy a tanárnő engem kirekeszt, hiszen a húzott tételt elmondtam és le is van írva, így bizonyíték is van rá, mit tudok. A tanárnő erre azzal védekezett, hogy hiperaktív vagyok, nem bírok végigülni egy órát, sokat beszélek, neveletlen vagyok – ez biztos így is volt, nem tagadom, de mégis, tudok, ha kell tanulni. Pár nap múlva a hatodikosokkal kezdhettem, és ez igazolta, hogy küzdeni érdemes, küzdeni kell. Magunkért ki kell állni.

Úgy gondolom a nyolcvanas években sok pedagógus nem tudta kezelni az eltérően viselkedő gyerekeket, akiket ma már számtalan eszközzel tudnak segíteni ugyanazokban az osztályokban, ahol a többiek, úgymond egyformák, s nem hiperaktívak. Én unatkoztam, nem tudtak lekötni az órán, így a magatartásom rossz lett, rossz lett a szorgalmam, s „ha a szorgalmam rossz, rossz vagyok mindenben”. Ebből nem lehetett kitörni.

„Tudtam, hogy képes vagyok rá, így kiálltam magamért”

A középiskolába nagyon gyenge bizonyítvánnyal kerültem be, s a kereskedelmi iskolában végül kitűnő tanulóként végeztem. Akkor már tudtam, hogy tovább akarok tanulni és képes is vagyok rá. Itt már jobban akartam bizonyítani, tudtam, hogy elérhetem, amit akarok. Tizennégy évesen felfogtam, hogy amit addig, 8 éven keresztül átéltem, az számomra börtön volt. A középiskola sikeres volt, de az elvégzése után éreztem, hogy nem feltétlenül az a dolgom, hogy innentől kezdve csak a pultban álljak egy áruház boltjában.

Minket, diákokat, gyakorlatokon dobáltak csemege, ital, hús osztályra, de én mindig a hentesekhez akartam menni, mert azok nagyon normálisak voltak, nem volt a férfiak között sunyiság, engedtek tanulni, dolgozni. Mindig kiügyeskedtem, hogy hozzájuk kerüljek, vagy egy idősebb hölgy műszakjába, ahol tudtam, hogy engednek tanulni és dolgozni, s nem csak az aljamunkát végeztetik velünk, gyakornokokkal. Volt egy hölgy oktatóm, aki annak idején trágár stílusban küldött minket takarítani, egy szál kötényben a mínusz fokos hűtőterembe. Hiába próbáltam a józan eszére hatni, ő nem engedett, tőle meg is fagyhattunk volna. És milyen a vonzás törvénye? Amikor 2010-ben bejött hozzánk munkát keresve, megismertük egymást. Én azt mondtam neki, inkább kifizetem a napi bérét, de nem fogom itt megalázni nap, mint nap, ahogyan azt ő tette, annak idején velünk. Úgy gondolom neki lett volna ez a helyzet kellemetlen, még ha én tovább is léptem már bőven azóta.

Ez volt az a helyzet a sorstól, amikor megmutatta számomra, hogy milyen az, amikor az ellenfeleddel újra szembekerülhetsz. Persze rájöttem, hogy ő nem ellenfél volt, hanem egy nagy tanítóm az életben.

A végzés után, alkalmazottként náluk dolgoztam egy hónapot, s ott ismertem meg eladóként a lányom, Diana apját, Hadar Árpádot. Ő számomra mindig is nagy példakép lesz, mert saját erejéből a csillagokig jutott, és akitől rengeteg dolgot tanulhattam az üzleti életről. Amikor megismerkedtünk én egy kisfizetésű, pultban dolgozó, egyszerű panelben lakó valaki voltam, ő pedig már akkor egy jómódú fiatalember. És egy nap az történt, hogy amikor lekísértem őt tőlünk a lakásból az autójához, úgy döntöttem nem megyek többet haza.

Elképesztően jó életem lett, megadott nekem mindent, amit csak akartam, hiszen a semmiből jöttem. De az ő territóriumát nem léphettem át. Tulajdonképpen bezárt egy kalitkába. Ekkor kezdtem rájönni, hogy a bezártságot nem tudom elfogadni. Kreatív dolgokba kezdtem, a lányom szobáját kifestettem, ekkor már ő is kezdte látni, hogy bennem több van, mint amennyire ő engem hagyna kibontakozni.

„Megtanultam, milyen a korrekt üzletember”

Árpád mellette megtanultam, hogyan kell küzdeni, hogyan kell magadat fejleszteni, hogyan kell tárgyalni, láttam, hogy csak a korrekt üzletemberi minta az életképes. Azt láttam, amit azóta én is továbbfejlesztve, de csinálok, hogy senkit nem verek át, mégis én győzök. Ő mindig használja az agyát.

Ekkor iratkoztam be a Közgazdasági Egyetemre. Úgy gondoltam, hogy szükségem van diplomára, tudásra, új dolgokra, képezni magam. Ezt kerestem az egyetemen is. Rájöttem közben, hogy nekem vezetővé kell válnom, mert én vezetőnek születtem. De ezt az akkori párom mellett soha nem tehettem volna meg…

ízelítő a Nagymama házi boltja kínálatából

ízelítő a Nagymama házi boltja kínálatából

De akkor te igyekeztél magadat motiválni, magad keresni az új utakat? Tizenéves lányként nem lehettél ennyire tudatos, vagy igen?

Forgács Judit: Első időben, még a kereskedelmi suli alatt csak menekülni akartam, el a szüleimtől, akár el az országból is. De amikor megismertem Árpádot, hatalmas tiszteletet tanúsítottam iránta, felnéztem rá. Sokat tanultam tőle és ez mozdított tovább. Közben arra is rá kellett jönnöm, hogy a párkapcsolatokban számomra nem elég a tisztelet, én szerelem nélkül nem tudok élni.

Szerintem sokan nem vallják be, hogy a szerelem az egyetlen teremtő anyag. Én azért vagyok olyan erős, mert a szerelemből tudok táplálkozni és újat teremteni. Én a mai napig szerelmes vagyok a mostani férjembe, Csabába.

Amikor a lányomat szültem, akkoriban még alig voltak, a ma már nagyon népszerű és sokrétű motivációs könyvek, például az „Erőleves a léleknek” című. Én ezeket olvastam és beleképzeltem magam szituációkba. Ez is nagyban motivált.

Te igazi ösztönlény vagy, aki eközben tudatosan és határozottan végigmegy azon az úton, amit kiválaszt magának.

Forgács Judit: Igen, ez az egyetlen olyan dolog, amire büszke vagyok magamban, hogy amit elhatározok, azt végig is viszem. Ilyenkor nem állíthat meg semmi és senki. Nincsenek falak. Szokták tőlem kérdezni, hogy én soha nem félek-e? Szerintem olyan ember nincs, aki nem fél, s a legbátrabbak is félnek, de tudják, hogy mit akarnak és csinálják. Sajnos ez egyfajta páncél is, amit ha kilépek az ajtón, én is felveszek. Nekem is védenem kell magam, mert szívre szívok továbbra is sokmindent…

Rajtad nem látszik, honnan jössz és milyen utat jártál be…

Forgács Judit: Tudod, akinek valódi önbizalma van, az nem aggat magára semmilyen felesleges dolgot. Az sportcipőben is az, aki. Az számít, amikor megszólal és tudja, miről beszél.

Fontos, hogy nem engedem be az alattomosságot, a jellemtelenséget az életünkbe. Amit legkevésbé sem viselek el, az a sunyiság.

„A szerelem az egyetlen teremtő anyag.”

És miért váltottál, miért jöttél el a tutiból, a jómódból?

Forgács Judit: Nem volt egyszerű. De amikor az egyetemen megismerkedtünk Csabával, akkor is tudtam, hogy az már egy másfajta kapcsolat, egy igazi szerelem. Féltünk, de végül mégis úgy döntöttem, hogy mindenféle anyagi követelés nélkül inkább eljövök a lányom apjától, s belevágunk a küzdelmes újba. Úgy is mondhatnám, hogy a jómódból lementem a nagybani piacra válogatni. És ezt értsd szó szerint. A piacos közegben nap, mint nap meg kellett küzdeni olyan emberek – szinte bűnözők – között, ahova soha nem vágytam. Harc volt a minőségi árukért, mert azt az elvet soha nem adtam fel, hogy csak a minőség számít.

Remek állomás volt a nagybani piac az életemben, mert ott kitűnőre fejlesztettem a helyzetfelismerő és helyzetmegoldó képességemet. Az egyetemen megtanultam számolni, a könyvelést átlátni, de az élet akkor indult be, amikor azt mondtam Csabának, hogy kezdjünk el a piacon egy zöldséges standdal.

Nehéz volt a váltás, de sok újat tanultam. Azt is, hogy a szerelem a hajtóerőm, és ezt maximálisan megélem Csabával. És minden nap eszembe jut az a mondás is, hogy a „Halotti lepelnek nincsen zsebe”. Nem a pénz számít igazán, hanem a társunk, a hajtóerőnk. A szerelem az igazi biztonság. Anyagi biztonság nincs, ha ez a célod, akkor elfecséreled az életed.

A Nagymama házi boltja

A Nagymama házi boltja

A zöldséges pavilonból indultatok és hogyan jutottatok az ország egyik legminőségibb csemegeboltjáig, „A nagymama házi boltjáig”? Mióta működtök már?

Forgács Judit: 15 éve van meg a bolt, de persze nem ott kezdtünk. A 8. kerületi pavilonban kezdtem, amit úgy vettem meg, hogy vásárlási feltételként az előző tulajjal végigmentem, mutassa meg nekem, hol kell vennem a gyümölcsöt és hogyan. Kijött velem a nagybanira én meg papíron írogattam az aktuális árakat. Ma már tudom, hogy ez olyan, mint a tőzsde, egy nepper kikiáltja mennyi most a hagyma, s amikor elfogy, egy másodperc múlva felmegy az ára. Megvettem a 8 nm-es pavilont 2003 márciusában, ott fagyoskodtunk, és persze tudtam, hogy ez nem a mi világunk, így 2003 novemberében eladtam, amikor már tudtam, hogy 2004-től behozzák a HCCP rendszert. A párom sajnálta, mert nagyon jól ment és szépen dolgoztunk. Budáról jöttek vásárolni hozzánk, de tudtam, hogy tovább kell lépni.

Itt megtanultam, hogy csak kemény munkával lehet minőséget produkálni, de annak meg is lesz az eredménye és mások is érteni, érezni fogják. A pavilon azért is fontos állomása az életemnek, mert azt éreztem, hogy gyakorolni, fejlődni nem lehet azonnal egy nagyméretű, drága helyiségben.

Várj. A piacos pavilonban, mitől voltatok sikeresek, mitől voltatok ti mások, mint a többi árus. Csak az áru minősége számít?

Forgács Judit: Az a legfontosabb, a minőség. De én már ott a pavilonban is tudtam, hogy hogyan szeretném nagyban csinálni. Már ott kosarakba helyeztem ki a gyümölcsöket. A volt párommal jártunk Ausztriába, külföldre, ahol láttam, hogyan lehetne ezt jól és szépen csinálni. A pavilon 8 nm volt, de a közterületesekkel már akkor leboltoltam, hogy nekem 40 nm területet tartsanak mindig tisztán, s oda pakoltam ki. A Corvin köz felől is látható volt a mi árunk. Mindenből több fajtát tartottunk, volt 5 fajta szőlő, 5 fajta narancs. S minden el is ment, nem volt benne hiba.

A legfontosabb az volt, hogy bár nem ismertem a közeget, ahova kerültem, de hittem magamban, abban, amit csinálni akarok és ez működött is.

„Csak kemény munkával lehet minőséget produkálni”

gyumolcsokInnen elkerültem a Márvány utcába (12. kerület), ahol már érezhetően jobban beilleszkedtünk, jobb közegbe kerültünk, s akkor még a válság szele sem érintett meg minket. Rájöttem arra, hogy az ingatlan nagyon jó üzlet, így elindultam ezen az úton is. Megvettem egy üzlethelyiséget, felújítottam és eladtam, vagy kiadtam. Itt is azt tudtam, hogy nem az a végcélom, hogy egy kis üzletben áruljuk a zöldség-gyümölcsöt, hanem ebben is professzionális szintre kell eljutnunk.

Közben többször belefutottunk olyan helyzetbe, hogy kiadtam egy üzletet, s ki akartak használni, vagy éppen a mostani utcában, a Pauler utcában, ahol most a boltunk van, egy bűnözőtől béreltünk helyet… szóval nem volt egyszerű egyetlen lépésünk sem. De eljutottunk odáig, hogy szinte az egész utcát megvettük, számtalanszor felújítottuk egyik másik üzletrészünket, majd 2008-ban bejött a válság. Ez minket több oldalról is érintett. Én hittem a szakboltok erejében, ezért csináltam egy 60 nm-es zöldségest, külön egy csirkést és külön egy füstölt árust, nagy alapterületen egy utcában, de a válság bedurranásával csökkenni kezdett a vásárlóink száma. Akkor is azt mondtam, nem veszíthetünk ebben a játszmában. Eddig széttoltam, most össze kell húznom a boltokat, a rezsimet kell kitermelnem.

„Csak a legjobbak tudnak alkalmazkodni a válsághoz.”

Kiadtam a boltokat és legnagyobban maradtam benne. Csináltunk egy nagy konyhát hátul, sütések és kisebb húsáruk ott készülnek ma is. A profilon kellett szűkíteni, mert elhagyni semmit sem szerettem volna. A minőségi gyümölcs maradt, a tejtermékek és a kolbászok, egyedül a zöldséget kellett összehúznom.

Ebben is azt a mondást kellett alkalmaznom, hogy „nem a legügyesebb, legokosabb marad életben, hanem az, aki a legjobban tud alkalmazkodni a változáshoz.” Ezt tartott minket életben.

felhivas_husiAzóta is ragaszkodunk a szabadtartásos, nem tápos csirkékhez, bevált kistermelőktől, feldolgozótól vásárolunk, vannak kopasztó asszonyok, akik nekünk dolgoznak, több hölgy, aki a bolt mögötti konyhában süti a sütiket. Ezek az emberek társakká, barátokká váltak, így lettünk csapat. Egymást segítjük. Én sültekbe és sütikbe dolgozom be, hajnaltól köztük vagyunk, együtt megy a munka. Ehhez jön 15 hentes, akik a háttérországot adják. Van pár hektár földünk, amin 100%-os biogazdálkodást szeretnék csinálni, csak ehhez még idő kell, hiszen a földnek pihennie kell…

Sok kört futottam eddig is, de úgy érzem a felesleges körök sem voltak valóban feleslegesek. Sokat tanultam. Úgy gondolom, hogy amikor kockáztatok, akkor élek, akkor jutok előre. Fontos elvem még, hogy nyitott ajtó mellett aludhassak, senkivel ne legyek elvtelen, ne vágjak át senkit.

Ti nem költötök reklámra, honnan tudnak rólatok mégis?

Forgács Judit: Valóban nem jellemző nálunk a reklám, már szórólapokra sem költünk. Szájhagyomány útján terjed a hírünk. Persze ez a lassúbb folyamat. A párom szokta mondani, hogy „a jó minőségű áru csak 20%. A többi az, amit te idevarázsolsz.” A jó hangulat, vagy az, hogy nálunk az ajándék mindenkinek jár, és nincs akciósarok, nem várom meg, hogy az áru tönkremenjen, inkább ingyen elosztogatom. És, ami ki van írva nálunk, hogy „boldogok vagyunk”. Ezért állunk mi a pult és a kassza mögött.

Úgy gondolom ezt a nagymama boltot meg kell becsülni, ez egy kincs. Ebből kihoztuk a maximumot, s már nem érdemes tuningolni, hiszen a négyzetméter adott. Bár nekem vannak terveim, hogy miket csinálnék… például új bejárati ajtókat, új portált… 🙂

Hogyan működtök ketten Csabával? Kérdezem azt azért, mert egy ilyen domináns, határozott nő mellett, nem lehet egyszerű egy férfinak…

Forgács Judit: Ez igaz. Csaba jött velem, és társ volt mindenben, de sokszor valóban úgy érzem, hogy nagyon nehéz lehet neki, hogy tartsa az én ritmusomat, velem együtt kapaszkodjon, törjön előre. Ha most visszagondolok, ő sokkal nagyobb dolgokat hajtott végre, mint én! Én nem viseltem volna el mindent, amit ő igen.

Tudod, számtalan helyzetben nem tudtam sem jobbra, se balra nézni, csak előre. Jó, ha fiatalon felismeri az ember, hogy a karma törvénye működik. Mindent visszakap az ember az élettől.

A párommal sokat kalandozunk, sokat utaztunk korábban is. Abban hiszünk, hogyha már minden nap problémákat kell megoldani, legalább a humorunkat őrizzük meg. 🙂

*

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!