A Magyar Paralimpiai Bizottság 2013 november végén díjazta az év legjobb sportolóit és sportvezetőit. Az év szövetségi kapitánya Schiller-Kertész Judit, a paraatlétika-válogatott szakvezetője lett. Ekkor figyeltem fel rá. Bevallom a sérült sportolókról csak keveset hallok, tudok. Ez részben a mi hibánk is, akik hírt adhatnánk róluk. Judit ízig-vérig sport- és emberszerető. Feleség, anya, edző és lelki tréner. A kudarcot nagyon nehezen dolgozza fel.

Vallja, hogy az edzés előtt a lelket kell rendbe tenni.

 

Önnek mindig a versenysport körül forgott az élete? És egyáltalán hogyan került a sérült emberek közelébe?

Schiller-Kertész Judit: 6 éves korom óta sportoltam. A kezdeti balettórák után a Postás Sportegyesületben szertornáztam. Csontozatomnak ez tökéletesen megfelelt, mivel elég madárka csontú voltam. Sajnos félelmeimet nem tudtam leküzdeni, így az akkori barátaim csak “Kicsi majré”-nak hívtak. 10 évesen abba hagytam a tornát, s barátnőimmel egy héten 1-2 alkalommal a Margitszigeti Sportuszodába jártunk úszkálni. Irigykedve néztem a versenyekre készülődő sportolókat. Az egyik nap egy edző megkérdezte, hogy lenne e kedvem kajakozni. Nem igazán értettem mit jelent a szó, de rögtön igent mondtam. 🙂

A téli tornatermi edzések idején még nem volt gond! Amikor viszont vízre szálltunk, s én a megígért időpontra nem értem haza, egy kiadós anyai nyakleves után eltiltottak. Arra gondoltam, hogy bizony “mit gondolhat rólam az edző” – Kulcsár István, s biztos meg van a véleménye rólam, s nem is fog hiányolni… Annál nagyobb volt a megdöbbenésem, hogy másnap este csörgött a telefon, s az edzőm bőszen érdeklődött, hogy miért nem megyek edzésre? Elmeséltem a helyzetet, s ezt követően ő a szüleimmel dűlőre jutott. Én örökre hálás voltam neki.
Közel tíz évig az MTK majd az MTK-VM igazolt versenyzője lehettem. Olyan csodálatos edzőkkel dolgozhattam mint Paizs György, a felejthetetlen emlékű Séra Miklós, s nem utolsó sorban Nánási András és Ürögi László.

A vízen többször találkoztam fogyatékos sportolókkal. Mozgássérültek közül a legendás Szalai Margittal (lábamputált kajakos) kimondottan jó kapcsolatom volt. Én még kislányként edzegettem, de ő már a versenyzői pályafutásaként, levezető sportolóként adott tanácsokat.
Edzéseken sokszor találkoztunk más sportágak képviselőivel. Futóedzéseink közben középtávfutókkal, úszás közben úszókkal és búvárokkal egyaránt. Középiskolásként az iskolai atlétikai versenyeken is elindultam.
Sportpályafutásomat, mikor orvosi javaslatra 21 évesen befejeztem munkahelyet kellett keresnem. 5 év nevelőotthoni nevelőtanári állás közben elvégeztem a TF sportszervezői szakát.

Már diplomásként kerültem Esztergomba, ahol már feleségként és családanyaként állást kerestem. Így kerültem az ún. “Kisegítő Iskolába” ahol értelmi sérült gyerekek tanításával kezdtem foglalkozni. Az újabb, gyógypedagógiai tanári diplomám megszerzése óta immár 26 éve testnevelést  tanítok.

1995 óta veszek részt a szövetségek – először csak a Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetségében (MÉS) életében.

2000-ben már a Sydney-i paralimpián, mint edző kísérhettem el tanítványomat Varga Margitot, aki IV. és V. helyezést ért el. Következő évben már a MÉS szövetségi kapitánya voltam. Versenyeinkre meghívtam a mozgássérült sportolókat is. A pekingi olimpiára nem jutottak ki a paraatléták.
Aztán felkérést kaptam a Magyar Paralimpiai Bizottságtól az atléták szövetségi kapitányi posztjára.
2012-től a Hallássérültek sportszövetségénél is ezt a funkciót töltöm be.

Van bármilyen speciális különbség egy edzésen – az állapotukat leszámítva – az ép és a sérült sportolók között?

Schiller-Kertész Judit: Mivel kisgyermek korom óta a versenysportban élek így számomra fontos, hogy megfeleljek tanítványaimnak. Példamutatással , az emberi értékrend egyértelmű kialakításával kell őket segítenem. Itt nem kizárólag edzőként van jelen az ember. Nem elég elmondani a feladatot.

Még el sem kezdődik az edzés de már a pszichológiai alapokat rendbe kell tenni. Sok frusztráló hatással, negatívummal érkezhetnek edzésre a sportolók. Ezeknek a kérdéseknek a helyére tétele nélkül nem lehet edzést kezdeni! Ők a legtöbb esetben nem tudják gondjaikat kivel megbeszélni!

Érdekelne, kik inspirálták Önt, kiktől nyerte a lendületet, kik motiválták, hogy folytassa, és ezt válassza szakmájaként?

Schiller-Kertész Judit: Én az ún. “épek” világából jöttem! De a nevelőotthoni tanárkodást leszámítva soha nem tanítottam ép gyerekeket. A múltamban fantasztikus tanárok és edzők embersége, tudása komoly alapot adott.

Édesapám mérnök ember volt, de csak technológusként dolgozhatott az AURAS gyárban, mivel súlyosan dadogott. Szakmailag nem léphetett előre, hiszen akkor embereket kellett volna irányítani. Az ő támogatása egyértelmű volt.

Férjem szintén szakmabeli, gyógypedagógus, rehabilitációs szakértő.

Büszkén mondhatom, hogy az MTK-ban kajakosként valami hatalmas emberi tartást, kitartást kaptunk. A mai napig tartja a kapcsolatot Séra Miki legelső csapata! Nem lett egyikünkből sem világbajnok, de hiszem, hogy Miki bá szívének a csücske mi voltunk – még ha utánunk számos világbajnok tanítványa is volt. 🙂

Remek hozzáállása és sportos múltja van, de mégis kitart a sérült embereknél edzőként, akiknél – úgy sejtem – egyáltalán nem az első szempont a sport az életben. Nekik milyen esélyeik vannak sportolóként?

Schiller-Kertész Judit: Az értelmi sérülteknél sokszor sokan nem mérik fel a lehetőségeket amit a sport adhat! Kamasz kor körül sokan elkallódnak, főleg azok közül akiknek nincs szinte szülői-gyermeki kapcsolata az edzőikkel.
Talán az elmúlt évek válogatottjai közül Ponyori Sándor és a Biacsi lányok tudtak igazán a lehetőségeikkel élni! Számukra is az alapot jelentette Hoffer József és Antal Andor edzők apai hozzáállása.

Mozgássérültek esetében sokszor nehezen kezelik az eredményeket a helyén. Ennek számos oka van. A sok kategória és a kategóriák összehasonlítása jelenti az alap gondot.

Sok eredményt értek el, médiában is hangos és rangos eredményeket az Ön sportolói is. De ahogy mesél, ez a történet tele lehet kudarcokkal. Hogyan kezeli a személyes kudarcot?

Schiller-Kertész Judit: Rettenetesen rosszul kezelem a kudarcaimat. Számomra elsősorban az a kudarc ha eltűnik, abba hagyja ideje korán egy versenyzőm.

Mai napig nem dolgoztam fel, hogy 24 évesen Varga Margit abba hagyta a sportolást, s azóta három műszakban egy szalagsoron dolgozik. Édesanyjával kettecskén élnek. A mindenki által nagyon szeretett Aspergeres kislány  (közismert becenevén Cica) – nagylány lett, s már nem tudok neki segíteni! 2-3 havonta találkozunk, s végtelenül sajnálom, hogy nem tudom visszacsábítani a sokszor világ és európa bajnok, hármasugrásban volt világcsúcstartó tanítványomat.

 

Szomorú történet. Ezek szerint a sérült sportolók anyagi támogatása nem ad sok esélyt a továbbfejlődésre?

Schiller-Kertész Judit: Anyagi támogatás??? Hát az első években semmi nem volt…
Csak az elmúlt hónapokban, az ösztöndíj javítása óta kapunk tisztességes támogatást. Ez még mindig csak a tizede az épeknél most futó támogatási rendszernek – mégis nagyon örülünk neki!
Számomra a legnagyobb elismerés, ha tovább dolgozhatok szövetségi kapitányként, s ezt a munkát segítik.

Korábban így nyilatkozott már szakvezetőként: “elmegy mellettünk a világ… Az élmezőnybe tartozó atléták profik, naponta kétszer edzenek, csak a sportolással kell foglalkozniuk. A mieinknél annak kell örülni, ha a munka mellett naponta egyszer sikerül edzeni… El kell dönteni, mit akarunk: érmekért versenyezni, vagy egyéni csúcsokat javítani. Ha az elsőt, akkor nálunk is biztosítani kell a profi felkészülési körülményeket, a napi két edzés anyagi hátterét.”

Mivel és hogyan lehet küzdeni az anyagi megbecsülésért Ön szerint?

Schiller-Kertész Judit: Nekem az a feladatom, hogy az elért eredményekkel küzdjek!

Maximálisan megbízom a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetőiben, hogy el tudják érni az anyagi és szakmai megbecsülésünket is.

A Nőfejlesztőn állandóan felmerülő kérdés a női szerepek alakulása, összeegyeztethetősége családdal, szakmával, vezetői szerepekkel. Önnél hogyan alakult ez az évek során?

Schiller-Kertész Judit: Ez sem egy könnyű kérdés. Én elsősorban feleség és anya vagyok. Csodálatos a hátterem, de mindez részükről is sok áldozatot jelent.  Jelenleg több helyen tanítok, mentori feladatot vállaltam hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű tanulóink mellett, s a szívem legfontosabb feladatainak egyike a szövetségi kapitányság.

Úgy kell összeegyeztetni a feladatot, hogy mindenhol megfeleljek, s ne okozzak sehol csalódást.

33 éve vagyok feleség, s nincsen tányér koccanás nélkül. Egy szemléletes példával élve, például egy-egy hosszabb út előtt bizony tisztáznom kell a férjemmel a háztartási gépek működését, a mosószerek, mosogatószerek használatát s ha ennek ellenére valami hiba csúszik az otthoni gépezetbe, akkor a hazaérkezés után nem szabad morogni… Ezen a nyáron az öblítő és a folyékony mosószer okozott némi gondot… 🙂

Gyermekeim önállóak, s a lányomék már két gyönyörű unokával is megajándékoztak.

A legnehezebb azt összeegyeztetni, hogy a hétköznapokban is elég időt tudjak velük tölteni.

Önnek hobbija, hivatása, küldetése a sport. Hogyan lazít leginkább?

Schiller-Kertész Judit: Sajnos keveset sportolok. Ha eljutok úszni az nagy lazítást jelent.
Örülök, ha a barátainkkal több időt tudunk együtt tölteni. Gyermekeim keresztszülei egyben a legjobb barátaink, így évek óta együtt nyaralunk.

Fontos számomra, hogy olyan emberekkel vegyem körbe magam akiknek pozitív a kisugárzásuk. Ha ún. energiavámpír kerül a környezetembe, azt rövid idő múltán elkerülöm.

Én is az interneten szúrtam ki, hogy Ön lett az év szövetségi kapitánya, amihez ezúton is szeretettel GRATULÁLOK! A parasportolók híreiről hol informálódhatnak egyébként az érdeklődők?

Schiller-Kertész Judit: Köszönöm a gratulációt.
Amennyiben valaki kívülállóként szeretne információhoz jutni, a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapjáról (www.hparalimpia.hu), vagy az FMSZ  (Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége www.fmsz.hu) honlapjáról tud tájékozódni.

Lényeges, naprakész infókat találhat a  Parasportpress facebook oldalán is.

Nemzetközi eredményekről, versenyekről pedig az IPC weboldalán találhatnak híreket. (www.paralympic.org)
Ez utóbbi oldal angol nyelvű. Itt érhetők el a kategorizálás részletei és a világranglisták is.

És azok hova, kihez fordulhatnak, akiknek sérült gyermekei vannak, vagy maguk is sérült felnőttként sportolni szeretnének?

Schiller-Kertész Judit: Véleményem szerint a legegyszerűbb, ha a Magyar Paralimpiai Bizottságot keresik meg, s ott a sportágért felelős szakemberhez irányítják majd őket.
Atlétikában hozzám küldik az érdeklődőket, s én akár telefonon vagy interneten, de személyesen is segítek az érdeklődőknek!

Én nagyon örülnék minden megkeresésnek! Várom a mozgás-, látás, értelmi sérült sportolókat, és sérültségtől függően, egyénre szabottan találunk edzési és versenyzési lehetőséget. A súlyosabb sérültek is keressenek, s ne gondolják, hogy velük nem foglalkozunk! Így a központi idegrendszeri sérültek is bátran kereshetnek, sőt azok is akik csak segítővel tudnak mozogni. Várom a “kisemberek” jelentkezését is – s itt elsősorban a törpenővésűekre gondolok. Magyarországon még nincs közülük atléta. Kerestem a szövetségüket s adtam egy rövid tájékoztató anyagot is de visszajelzést még nem kaptam.

Elérhetőségeim publikusak: 30/9161854 vagy a schillerkertesz/kukac/yahoo.com; Facebook oldalon Judit Schiller-Kertész néven megtalálnak!

képek forrása: Judit facebook oldala

További “Hús-vér sikersztorik” interjúkért kattints ide!